Elhalasztották a 4 GHz-es Pentium 4 megjelenését

Elhalasztották a 4 GHz-es Pentium 4 megjelenését

2004. augusztus 2. 22:54, Hétfő
A világ legnagyobb chipgyártója megerősítette, hogy elhalasztják a 4 GHz-es Pentium 4 580 processzor megjelenését. A cég állítása szerint előbb biztosak akarnak lenni abban, hogy elegendő ilyen chipet le tudnak majd szállítani, és ezért kellett módosítani az útitervet.

Az Intel szóvivője szerint átvizsgálják fejlesztési és gyártási kapacitásaikat, hogy a vásárlók megfelelő mennyiségben és minőségben juthassanak majd hozzá az újdonsághoz. Az Intel eredetileg 2004 negyedik negyedévében tervezte piacra dobni a 4 GHz-es processzorát, azonban jelenlegi álláspontjuk szerint ez csak 2005 első hónapjaiban történhet meg. "Azt akarjuk, hogy az ügyfeleink bízhassanak abban, hogy az új processzort az ígéreteinknek le tudjuk szállítani. Ezért is informáljuk már most őket, hogy a 4 GHz-es desktop termékünk megjelenését eltoltuk 2005 első negyedévére. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a 4 GHz-es termék megjelenésének módosított útiterve jobban illeszkedik majd a megrendelésekhez, és a magas szintű minőségi és megbízhatósági elvárásokhoz is." mondta el Radoslaw Ceplin, az Intel szóvivője.


Idén egyszer már 1 hónappal elhalasztották egy termék megjelenését, méghozzá a 3,4 GHz-es 90 nm-en gyártott Pentium 4-ét. Ennek következtében a számítógépgyártók arra kényszerültek, hogy a régebbi, 130 nm-es technológiával gyártott 3,4 GHz-es processzorokkal szállítsák le beharangozott és előrendelt konfigurációikat. Az Intel Pentium 4 560 (3,6 GHz) még ma sem érhető el nagy tételben, és hozzá hasonlóan a 3,6 GHz-es Xeon is mindössze "limitált mennyiségben kapható".

Az utóbbi időben mindkét nagy chipgyártó kisebb-nagyobb halasztásokra kényszerült, ami miatt több kritika is érte őket, például legutóbb az AMD Athlon XP 2800+ is lényeges csúszások után, és akkor is csak kis mennyiségben került a boltokba, azután, hogy a gyártó bejelentette azok azonnali elérhetőségét. Az Intel szóvivője egyelőre nem kommentálta, hogy más termékek is csúsznak-e, azonban az útiterv módosítása miatt várhatóan több processzor megjelenése is várat majd magára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások