Sziget 2004

A szombati napra megtelt a Sziget, ez a hétvégi időponton kívűl a Chumbawamba Világzenei Nagyszínpados koncertjének is köszönhető. Az együttesre már mondhatjuk hogy szokványos, annyiszor lépnek fel már Magyarországon. Ami kiemelendő, hogy nagyon ügyesen a helyhez, a színpad jellegéhez igazitották repertoárjukat, és az ugrálósak helyett inkább a vokális/akusztikus számok domináltak. Utánuk a Rasmus finn metálját érdemes megemlíteni. A tinibanda ugyan csak tavaly tört be a köztudatba, de figyelemreméltó koncertet adtak.


Az éjjel meghozta az esőt is, mely már péntek délután óta várható volt. A csendesen szemerkélő zivatar az általam vártnál kevésbé áztatta fel a földet, a tavalyi sárhoz képest említésre méltó sem volt. Ennek ellenére rányomta bélyegét a vasárnapi, a másnapi munkanap miatt elmaradó emberek miatt amúgy is csökkenő nézőszámra, amit a szubjektív érzékelés, az előző napi iszonyatos tömeg hiánya még inkább fokozott.

A vasárnap ismét a már eltűnőben lévő rockhangulatot idézte: az est fő magyar bandája a Sex Action volt, melynek visszatérését sokan várták, de a fő kérdés az volt, hogy megéri-e. A válasz szerencsére igen lett, és minden bizonnyal a csapatot korábban nem ismerőkre is nagy hatással voltak a vadnyugati jelmezek és a hiányos öltözetű hölgyek. Utánuk a szervezők a sikeres Slayer példáján felbuzdulva ismét elhívtak egy immáron évtizedek óta zenélő metálbandát, az Anthraxet.


Hétfőn a búcsúkoncertjét már féltucatszor megtartott Európa Kiadó megismételte a Sziámi "hatalmas sikerét" - ugyan már majd egy évtizede járok a Szigetre, de ilyen kevés embert este 8-kor még sohasem láttam, totális érdektelenségbe fulladt az egész. Érthetetlen, hogy míg nyilvánvalóan nagy érdeklődésre számot tartó együtteseket fülledt sátrakba tesznek, addig a Nagyszínpadot kiüritik, vagy direkt ez a cél?

A zárónap szerencsére frenetikusra sikerült. A magyar sávban fellépő Bëlga gyorsan eljutott a fő helyig. Míg pár éve még marginális kis zenekarnak számítottak, addig ma már a mainstreambe jutottak, és főmüsoridőben Friderikusznak nyilatkoznak. A pozitív értelemben idióta párosnak sikerült még az unottan álldogálókat is megmozgatnia, és jó felvezetést adott az est sztárjának, az utánuk következő Faithlessnek, mely idén is a Fesztivál nagy "egyesítő" zenekara volt (We Come One). A hatalmas, minden eddiginél nagyobb tömegből itélve a zenekar zenéje ahogy a stílusokon átível, úgy vált sajátos ökumené is, melynek része magyar és külföldi, balaton-parti diszkókon szocializálódott technós, a csiszoltabb elektronikus tánczenék kedvelője, rocker, punk, alteros, el nem kötelezett zenei mindenevő, hétvégi zenehallgató, autós rádiótekergető, megfejtő "igényes" zenehallgató.


Olyan mozgalomhoz hasonlít, amelyre bár sokan szavaznak, de amelynek valódi lényege az, hogy kevesen utasítják el, magyarul: kevés olyan zenehallgató van, aki csípőből utálja őket. Egy zenekar, amely akár jellegtelen is lehetne, ha nem lenne kiemelkedő. Repertorájukat is ebben a szellemben állították össze, régi slágerek új sztenderdekkel keverve, hozzá rengeteg boldogan táncoló ember.

A korábbi években általam is szidott autóforgalom jelentősen csökkentették. Véleményem szerint a mozgássérültek letiltásával nemcsak a gyalogosok bosszúságát, de a kerekes székesek társadalmi elfogadottságát is növelik; sokat számít hogy egyáltalán látják őket a fiatalok, jelen vannak köztük, velük. A biztonsági őrőkkel kapcsolatos problémát egyáltalán nem hallottam, és ami még furább, a lejmolók is szinte teljesen eltűntek. Ez is azt mutatja, hogy a 4000 Ft-os jegyárat már csak egy teljesen más réteg tudja megfizetni, meg persze megváltozott a kilátogatók összetétele.


Összességében véve sikeres volt a Fesztivál, amit a kilátogató külföldiek rendkivül nagy száma is jellemez - lassan megfontolandó ötlet lehetne a szervezők részéről külön német vagy angol sátrat összehozni, ahol a hazájuk kisebb együttesei iránt érdeklödő utazók is elégedetten pihenhetnének meg.

Minden bizonnyal nemcsak a szervezők, hanem a számtalan szponzor is megtalálhatta számítását. A régről ismert cégek (Pannon, Merell, Milli, Pepsi stb.) cégek mellett már megjelentek a fapados légitársaságok (repülőjegyet lehetett nyerni), kiköltözött a Klubrádió, és több céges léggömb is tarkitotta az eget. A most kilátogatók minden bizonnyal jövőre is kimennek, de azért remélem, hogy nem Britney Spears fogja várni őket a Nagyszínpadon.