Hivatalosan is bejelentették a Windows XP Starter Editiont

Hivatalosan is bejelentették a Windows XP Starter Editiont

2004. augusztus 12. 02:40, Csütörtök
A redmondi óriáscég hivatalosan is megerősítette, hogy ki fogja adni a Windows XP operációs rendszer egyszerűbb változatát. Mint ismeretes a Microsoft öt fejlődő országban akarja piacra dobni a a Windows XP Starter Edition nevű operációs rendszert.

A vállalat célja, hogy ezzel azok is kedvet kapjanak a számítástechnikához, akiknek eddig valamilyen okból nem volt otthoni számítógépe. Ugyan az új operációs rendszer-változat megkönnyíti a felhasználók dolgát, hiszen bevezeti őket a számítástechnika világába, ám a funkcióit tekintve jelentős kurtításoknak esett áldozatul. A Windows XP Starter Editionnel felszerelt első OEM számítógépek idén októbertől lesznek kaphatók Thaiföldön, Malájziában és Indonéziában - természetesen helyi, vagyis thai, maláj és indonéz nyelveken.

Az új operációs rendszer állításuk szerint a cég legolcsóbb ilyen terméke lesz, ám csupán ennyit lehet tudni, konkrét árakat ugyanis az amerikai cég eddig még nem közölt (pletykák szerint a thai verzió 36 dollárba, azaz körübelül 7200 forintba kerül majd). A konszern nem hozta nyilvánosságra annak a másik két országnak a nevét sem, ahol a három ázsiai országon kívül még kapható lesz a Windows XP Starter Edition, illetve az azzal ellátott PC-k. A program először egy esztendőn keresztül tart. A 12 hónap letelte után a Microsoft vezetői kiértékelik a tapasztalatokat és hogy a projekt mennyire volt sikeres és ezek után döntenek arról, hogy melyek lesznek azok az országok, ahol szintén piacra dobják az új operációs rendszer-változatot.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

S hogy miért is említ mindenki "butítást", egyszerűsítést, funkciókurtítást a Windows XP Starter Edition kapcsán? Nos, például azért, mert a maximális képernyőfelbontás 800x600 képpont lehet, illetve a szoftver nem teszi lehetővé több számítógép hálózatba való összekötését sem. Ebből következően természetesen hálózaton keresztüli nyomtatás sincs, és egy számítógéphez csak egy belépőkódot lehet létrehozni.

Ezenkívül az új termék egy egyszerűsített Task-Managementet is kap. Utóbbi azt jelenti, hogy az operációs rendszer egyszerre legfeljebb három alkalmazást egyidejű futtatását fogja támogatni, illetve, hogy programonként a felhasználók csak három-három ablakot nyithatnak majd meg. Amennyiben hinni lehet a Microsoftnak, úgy a Windows Media Player 9 médialejátszó szoftver és a 2-es javítócsomag azonban a Windows XP Starter Edition-nal rendelkező felhasználók számára is elérhető lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások