Megjelent a noteszgépekbe szánt Athlon 64 3000+

Megjelent a noteszgépekbe szánt Athlon 64 3000+

2004. szeptember 21. 00:30, Kedd
Az Advanced Micro Devices bemutatta a noteszgépekbe szánt mobil Athlon 64 3000+ processzort, amely - az új processzorok közül elsőként - 90 nanométeres technológiával készült.

A processzorgyártó közleménye kihangsúlyozza, hogy az új chip azonos fogyasztás mellett nagyobb teljesítményre képes közvetlen elődjénél, ami elsősorban a gyártástechnológia finomításának köszönhető. Az új Athlon 64 3000+ az Acer laptopok erőforrásaként mutatkozott be. A tajvani gyártó - amely az Athlon 64 megjelenése óta az AMD egyik fontos partnerének számít - a Ferrari sorozat tagjaiban alkalmazza az új chipet, ami egyes elemzők szerint azt jelzi, hogy az AMD igyekszik párhuzamot vonni saját helyzete és a Forma 1-es istálló jelenlegi dominanciája között.


Marty Seyer, az AMD mikroprocesszor egységének vezérigazgatója az újságíróknak tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új processzorral az AMD ismételten maga mögött hagyta a 32/64 bites mezőny tagjait, és a vállalat új zászlóshajója a csúcskategóriás noteszgépek terén jó ideig nem talál majd igazi kihívóra. A vezérigazgató a részletekre is kitért beszédében, és elmondta, hogy az új chip a korábbi Athlon 64 processzorokhoz hasonlóan támogatja a LAN 802.11a/b/g szabványokat, valamint az Enhanced Virus Protection (EVP) néven ismert technológiát, amely hatékony védelmet nyújt az ismert féregvírusok ellen. Hozzátette, hogy az EVP természetesen csak a Windows XP második javítócsomagjának telepítése után engedélyezhető.

Az úgynevezett "vékony és könnyű" (thin and light) noteszgépekbe szánt mobil Athlon 64 3000+- ezer darabos rendelés esetén - 241 amerikai dollárba kerül.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások