Mini-szuperszámítógépeket dobott piacra a Cray

Mini-szuperszámítógépeket dobott piacra a Cray

2004. október 5. 15:12, Kedd
A szuperszámítógépeiről ismert Cray megkezdte az Opteron alapú XD1 rendszerek forgalmazását, amelyek a cég reményei szerint rövid időn belül képesek lesznek meghódítani a piac alsó szegmensét.

Az XD1 modellek az OctigaBay által kifejlesztett technológiára épülnek - a céget még az idei év elején vásárolta fel a Cray. A 12 processzort magában foglaló rendszer 50 ezer dolláros áron kapható, míg a drágább változat - amelyben három gépet kötöttek össze - 100 ezer dollárba kerül, de az ínyencek egészen 2 millió dollárig elmerészkedhetnek. A Cray reményei szerint az új termékek sikerrel vehetik fel a versenyt a konkurens cégek csúcskategóriás termékeivel, így az IBM, a HP, a Dell, valamint az SGI által gyártott szerverekkel.


"A Cray XD1 felülmúlja az azonos árkategóriában található Linux rendszerek teljesítményét" - áll a vállalat közleményében. Az XD1 szintén Linux operációs rendszert futtat, de a szokásos Ethernet hálózat helyett egy saját, nagysebességű technológiát használ, amely a vállalat állítása szerint közvetlenül összeköti a processzorokat és a memóriát a HyperTransport technológiával. "A megoldás révén rendkívül nagy sávszélességet és minimális késleltetést biztosíthatunk az egyes egységek között" - jelentette ki Steve Scott, a Cray főmérnöke.

Elmondása szerint a Cray már dolgozik az XD1 utódján, valamint egy olyan csúcskategóriás terméken, amely alapjaiban véve - elsősorban a nagysebességű kommunikáció tekintetében - az XD1-nél alkalmazott megoldásra épül, de annál jóval nagyobb teljesítményre lesz képes. Mindkét számítógép az Opteron processzorokra épül, és nagyban támaszkodik majd a HyperTransport technológiára, ami Scott szerint a processzor talán legnagyobb előnye.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások