Együttműködik az Apple és a U2

Együttműködik az Apple és a U2

2004. október 19. 22:38, Kedd
A megkötött megállapodás értelmében az együttes az amerikai televíziókban fogja reklámozni az Apple iTunes online zenebolt-hálózatát, cserébe a vállalat egy egyedi U2 iPod-készülék piacra dobásával kedveskedik a zenekar tagjainak.

A jövőben minden eddiginél nagyobb mértékben kíván együtt dolgozni az Apple cég és a U2 együttes. Az amerikai televíziókban leadott rövid zenés klipben Bono, The Edge &Co. az iTunes-szolgáltatást reklámozzák, miközben a klipben a Vertigo című új U2-szám hallható. Az Apple közben bejelentette, hogy a következő hetekben további akciók és bejelentések is várhatók. Erre utaló nyomok egyébként már korábban is voltak, hiszen a vállalat elküldött az újságíróknak egy meghívót, amelyben egy jövő hét kedden tartott eseményre invitálták őket. A rendezvényen a tervek szerint Steve Jobs, az Apple elnöke, és a U2 két tagja lesz jelen.


Eközben kiszivárgott, hogy az Apple tervezi egy különleges U2 iPod-készülék piacra dobását is. A tervek szerint 300 dollárba kerülő MP3-lejátszó több lesz, mint egy hagyományos iPod, hiszen a rockbanda összes meghatározó eddigi albuma mellett tartalmazni fogja az együttes idén november második felében megjelenő legújabb albumát is. A készülék azonban nem csak ebben fog különbözni a hagyományos társaitól. Könnyen előfordulhat, hogy a külcsínjében is egyedi lesz és - ellentétben a hagyományos testvérei fehér színű fedelével - fekete színű házban kap majd helyet.

A U2-nak eddig csak a Vertigo című új száma érhető el az iTunes kínálatában, ám mint korábban Bono, az együttes énekese és vezetője megjegyezte, amennyiben a korábban tőlük ellopott új albumuk anyaga felkerülne az internetre, úgy az egész albumot hozzáférhetővé tennék az Apple zeneportálján is. Bono egyébként támogatja az online zenevásárlást, így elvileg semmi sem állhat az Apple és a U2 jövőbeni együttműködésének az útjában.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások