A zenepiacon erősít a Microsoft

A zenepiacon erősít a Microsoft

2004. november 7. 00:29, Vasárnap
[Menedzsmentfórum] A Microsoft pénteki bejelentése szerint újabb nyolc európai országban kezdi meg mp3 letöltő szolgáltatását a vállalat. A világ legnagyobb szoftvercégének zenei kínálata így immár 17 országban érhető el.

A redmondi óriáscég illetékesei mindent megtesznek, hogy megtörjék a legnagyobb konkurens, az Apple egyeduralmát. Nem véletlen, hogy a leginkább fizetőképes régiókban - az USA mellett immár szinte minden nyugat-európai országban jelen vannak - vezették be a szolgáltatást.

Az erőteljes terjeszkedésnek köszönhetően a Microsoft webes részlege, az MSN egy szempontból hamarosan felülkerekedhet az Apple iTunes-án, mivel a terjeszkedésnek köszönhetően nagyobb felhasználói bázissal rendelkezik. A versenyben elfoglalt pozíció a szakemberek szerint még mindig csak "tülekedés a rajtnál", mivel a tavaly 70 százalékos piaci részesedéssel bíró Apple számára is csupán százmillió dolláros bevételt hozott az iTunes.

A fizetős tartalmak csak néhány év múlva jelenthetnek igazi üzletet az elemzők szerint, ám addigra a Microsoft újra szeretné osztani a piacot. Ezt nem elsősorban az árakkal kívánja elérni, sokkal inkább a rendelkezésre álló csatornák aktív használatával - vélik a szakértők.

Az MSN átlagos árai még magasabbak is lehetnek, mint az iTunes zeneboltjában: míg Európában az Apple egységesen 1 euróért (körülbelül 1,3 dollár) kínálja a zeneszámokat, addig a Microsoftnál ez 1 és 1,2 euró között lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások