Véget ér az Athlon XP karrierje

Véget ér az Athlon XP karrierje

2004. november 27. 14:41, Szombat
Az AMD pénteken közzétett legfrissebb útiterve már nem említi az Athlon XP processzort, és a népszerű chipet minden vonalon a régi-új Sempronok váltják fel, amelyek már 90 nanométeres technológiával készülnek.

A korábbi útitervek még kivétel nélkül tartalmazták az Athlon XP chipeket, és a vállalat tervei szerint az utolsó példányok 2005 második felében kerültek volna forgalomba. Időközben azonban az AMD vezetése arra a következtetésre jutott, hogy az XP vonalra nincs többé szükség, és a jelenlegi kereslet fedezésére a már piacon lévő mennyiség is elegendő lesz.

A jelenlegi útiterv szerint a következő év első felében a K7 processzorokkal együtt a Sonora - vagyis a 90 nanométeres, alacsony fogyasztású Sempron - is befejezi pályafutását, hogy az év második felében átadja helyét a Róma kódnevű processzormagnak. A 130 nanométeres Mobil Sempront (Georgetown) ezzel egy időben 90 nanométeres utóda (Albany) váltja fel - ezen processzorok egyike sem szerepel az ikermagos projektben. A 130 nanométeres technológiával készülő Mobil Athlon 64 és asztali Sempron processzorok szintén 2005 első felében vonulnak ki, bár az AMD mindkét esetben a piacon mutatkozó kereslettől teszi függővé a chipek további sorsát.


A zöld téglalap 90, a narancssárga és a lila 130 nm-es technológiát jelöl

A DigiTimes cikke azonban tajvani forrásokra hivatkozva kijelenti, hogy az AMD minél előbb szeretné lecserélni a 130 nanométeres processzorokat, és már a következő év elején minden forrást a 90 nanométeres gyártásra irányítanak át. Ez azt jelentené, hogy a kereslet helyett a még raktáron lévő készletek szabják majd meg a processzorok kivonásának időpontját.

A jelenlegi útiterv alapján úgy tűnik, hogy egyedül az Athlon MP és Opteron processzorok jelentenek kivételt: leváltásukra csak 2005 második felében kerül sor, a készletek teljes kimerülésével. Az új 90 nanométeres Athlon 64 viszont már az első félévben megjelenik. A Venice nemcsak 130 nanométeres társait, hanem a jelenleg kapható 90 nanométeres processzorokat (Winchester) is felváltja - az egyelőre nem világos, hogy mennyiben különbözik a már forgalomba lévő példányokhoz képest.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások