Az Altnet perrel fenyegeti a rivális p2p hálózatokat

Az Altnet perrel fenyegeti a rivális p2p hálózatokat

2005. január 14. 09:14, Péntek
Mindössze néhány hónappal azután, hogy a vállalat beperelte a RIAA-t, az Altnet a rivális hálózatokat is perrel fenyegette meg, mert jogtalanul használják fel az általa bejegyzett technológiákat.

A Brilliant Digital Entertainment leányvállalata már két éve ragaszkodik állításához, miszerint a p2p hálózatok által felhasznált fájlazonosítási eljárás a saját tulajdonában van, és a rivális hálózatok kizárólag jogdíj ellenében vehetnék azt igénybe. A jelek szerint a vállalatnak mostanra elfogyott a türelme, és levélben szólította fel a LimeWire, BearShare, illetve StreamCast Networks hálózatokat, hogy kezdjék meg a jogdíj befizetését, vagy számoljanak a jogi következményekkel.

"Az elmúlt időszakban igyekeztünk kideríteni, hogy az említett fájlcserélgető hálózatok milyen módon működnek. Ez idő alatt egyetlen pert sem indítottunk, és most is időt adunk a vállalatoknak a döntés meghozatalára. Amennyiben továbbra is fel kívánják használni az Altnet birtokában lévő technológiát, be kell fizetniük a megfelelő jogdíjakat" - jelentette ki Larry Hadley, az Altnet ügyvédje. A szóban forgó technológia a "hash" néven ismert eljárás, amelyet számos alkalmazás használ a digitális tartalmak azonosítására.

A sors fintora, hogy a vállalat lépése egy táborba kényszeríti az Amerikai Lemezkiadók Szövetségét és számos p2p hálózatot. A vállalat ugyanis még szeptemberben - egyes fájlcserélgető hálózatokkal együtt - megvádolta a szövetséget, hogy kémkedtek a hálózaton, így szintén megsértették a szabadalmi jogokat. Bár a szakértők véleménye szerint a per nem veti vissza a fájlcserélgető hálózatok tevékenységét, minden bizonnyal tovább bonyolítja majd az amúgy sem túl világos helyzetet, és újabb felesleges problémákat okozhat.

Az érintett fájlcserélgető hálózatok egybehangzóan tagadják a vádakat, és azt állítják, hogy a technológiát már jóval korábban felhasználták, így az Altnet nem lehet a szabadalom kizárólagos tulajdonosa. "Nem hiszem, hogy a szabadalmak bármit is jelentenek önmagukban" - jelentette ki Greg Bildson, a LimeWire technológiai igazgatója. "A technológiát már jóval korábban felhasználták, és a szóban forgó szabadalmat nem lett volna szabad bejegyezni."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások