Tesztelőket toboroz a Microsoft

Tesztelőket toboroz a Microsoft

2005. január 14. 17:15, Péntek
A szoftveróriás bejelentette, hogy új programot indítottak szoftvertesztelők toborzására, akiknek feladata a havi rendszerességgel megjelenő javítások és frissítések tesztelése, és a hibák kiszűrése.

A program a Security Update Validation Program nevet kapta, és kizárólag egyes vállalati ügyfeleknek és konzultánsoknak engedi meg, hogy betekintsenek a készülő javításokba. Debby Fry Wilson, a Microsoft Security Response Center igazgatója az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy a program invitálásos alapon működik, és nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben nagyszámú meghívást küldenek ki.

"Ez egy igen erősen szabályozott projekt. Kizárólag olyan ügyfeleket hívunk meg, akikkel igen szoros a kapcsolatunk, és akikben teljes mértékben megbízunk" - fogalmazott Wilson. Elmondása szerint a projektet már egy éve csiszolgatják, és része a Microsoft azon stratégiájának, amely a szoftverfrissítési procedúra és a biztonság javítására irányul. Ennek keretében jelentette be a vállalat az elmúlt héten első saját kémszoftver-ellenes termékét, ezen a héten pedig bemutatta saját vírusirtóját, amely az elhangzott nyilatkozatok szerint nagyban hozzájárul a Windows operációs rendszer biztonságosabbá tételéhez.

"A program igen nagy felelősséget ró a meghívottakra. Nem csoda, hogy egyes esetekben ügyfeleink nem kívántak élni a lehetőséggel" - jelentette ki Wilson, hozzátéve, hogy szinte kizárólag nagyvállalatokat hívtak meg. A programban részt vevő partnereknek szigorú szabályokat kell betartaniuk, és többek között semmilyen információt nem közölhetnek a készülőben lévő javításokról. Az igazgató hozzátette, hogy reményeik szerint ily módon nemcsak a javítások megbízhatóságán, hanem a tesztelés gyorsaságán is javítani tudnak, és talán gyakrabban jelennek majd meg az újabb frissítések. A Microsoft egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy hányan vesznek részt a programban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások