Nem fellebbez a Microsoft az Európai Bíróság ítélete ellen

Nem fellebbez a Microsoft az Európai Bíróság ítélete ellen

2005. január 26. 11:29, Szerda
A Microsoft szóvivője Brüsszelben bejelentette, hogy a társaság nem nyújt be fellebbezést az EB egy hónappal ezelőtt született elsőfokú ítélete ellen, azaz elfogadja és végrehajtja azt.

A redmondi szoftveróriás úgy döntött, elfogadja az Európai Bíróság (EB) elsőfokú döntését. A vállalat korábban már elkülönítette a rá még tavaly márciusban kiszabott 497,2 millió eurós pénzbüntetés ellentételezésére szolgáló összeget. Ezenkívül a cég bejelentette azt is, hogy hamarosan piacra dobja a kifogásolt Media Player médialejátszó szoftver nélküli Windows operációs rendszereket is.

A konszern a szóvivő tájékoztatása szerint most arra készül, hogy az ítélet értelmében a versenytársainak és konkurenseinek megmutatja, illetve számukra hozzáférhető teszi néhány Windows operációs rendszer és más Microsoft-szoftver forráskódját, illetve ezek belső információit. A vállalat szóvivője ugyanakkor azt is közölte, hogy a szoftveróriás nem vonja vissza az Európai Bizottság tavaly márciusi határozata ellen az Európai Bíróság Elsőfokú Tanácsánál tett beadványát és továbbra is a saját igazáért fog harcolni.

Az ügy tehát könnyen lehet, hogy mégis évekig fog elhúzódni. Az Európai Bíróság az alig egy hónappal ezelőtti, 2004. december 22-ei határozatában ugyanakkor elutasította a Microsoftnak az Európai Bizottság határozatának megsemmisítésére, felülvizsgálatára, vagy hatályon kívül helyezésére vonatkozó beadványát. A Microsoft tehát újabb engedményeket tett, ám kérdéses, hogy mindez mire lesz elegendő? A dolgok jelenlegi állása szerint a pereskedés még hosszú évekig eltart majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások