Késik a Doom 3 kiegészítője

Késik a Doom 3 kiegészítője

2005. február 9. 09:18, Szerda
Egy konferencia alkalmával az Activision bejelentette, hogy mind az Xboxra írt verzió, mind az első kiegészítő csomag, a Doom 3: Resurrection of Evil PC-s változata késni fog.

A Doom III rajongóknak most dupla fájdalommal kell szembesülniük, az Activision bejelentése szerint mind az eredeti Doom 3 konzolos verziójának, mind a kiegészítő PC-s verziójának megjelenését visszamondták, legalábbis egy időre, és esély sincs a korábban bejelentett 2005 márciusi megjelenésre. Az utóbbi fejlesztéséért maga az id Software felelős, míg a konzolátirat készítését a Vicarious Visions készíti, természetesen az id felügyelete alatt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A dátumok eltolódásában a legnagyobb szerepet kivételesen nem a programozók késése okozza, hanem a kiadó vezetőségének döntése, melynek értelmében nagyban növelni szeretnék 2005 4. negyedévének bevételeit, mégpedig 150 millió dollárra, mindezt úgy, hogy a két húzó szoftvert áttették a 2006-os pénzügyi évre. Ez nem azt jelenti, hogy 2006-ban jelenik meg, hiszen az Activision 2005-ös pénzügyi éve március 31-én ér véget, tehát a játék leghamarabb áprilisban jelenhet meg. A legvalószínűbb kiadási időpont pedig április 5., hiszen az Activision a tapasztalatok szerint szinte mindig hétfőn vagy kedden jelenteti meg programjait.

Reménykedjünk benne, hogy a kiegészítőben található történeti szál kinőtte az előd betegségeit, nem válik unalmassá és másodjára már nem egy sötét tónusú interaktív technikai demót szeretnének az orrunk alá dörgölni. A játékkal kapcsolatos további információkat tavaly őszi elemzésünkben találhattok.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások