Leállították az Intel írországi beruházásainak támogatását

Leállították az Intel írországi beruházásainak támogatását

2005. március 4. 02:28, Péntek
Írország az eredeti tervek szerint beruházási támogatásként összesen 170 millió eurót akart fizetni az Intelnek, ám a pénz kifizetését leállították, ezáltal az ír kormány megmenekült az Európai Unió vizsgálatától.

Az összegből egyébként a világ legnagyobb processzorgyártójaként számon tartott vállalat a szigetországban, Leixlip-ben található chipgyártó üzemét bővítette volna tovább. Az Intel azt tervezte, hogy amennyiben megkapja a támogatást, 400 további alkalmazottat tud majd munkába állítani és megkezdheti az új generációs chipek készítését. Az ír kormány által a beruházási támogatások megvonásáról szóló, az utolsó pillanatban meghozott döntés azt jelenti, hogy az Európai Unió Versenypiaci Bizottsága mégsem kezd vizsgálatot az ügyben.


Az Intel vezetői - érthetően - nagyon felháborodtak a támogatások megvonása miatt, bár ettől függetlenül a processzorgyártó óriáscég mindenképpen folytatja a leixlip-i üzemének fejlesztését. Mint azt Chuck Mulloy, a társaság szóvivője kijelentette, a vállalat meg fogja vizsgálni annak a lehetőségét, hogy befektet-e további összegeket az európai uniós tagállamban, illetve ha lesznek, akkor azokat milyen feltételek mellett hajtják végre.

A döntés érzékenyen érintheti az ír gazdaságot, amely korábban annak köszönhette a talpra állását, hogy az IT cégek számára nagyon kedvező beruházási feltételeket tudott kínálni. Az Intel összesen 3 milliárd dollárt szánt írországi üzemeinek bővítésére, illetve ezeknek a továbbfejlesztésére. A vállalat csak a Leixlip-ben található gyárára 1,6 milliárd dollárt akart költeni. Nem csoda tehát, hogy a processzorgyártó céget támogatták a legmagasabb ír körök és számos adó- és más kedvezményben is részesült. Maga az ír miniszterelnök, Bertie Ahern is kiállt az Intel beruházásainak támogatása mellett az Európai Bizottság elnökével, Jose Manuel Barroso-val nemrég folytatott megbeszélésein. Mivel azonban az Európai Unió hajthatatlan maradt a kérdésben, az ír kormány kénytelen volt a támogatások kifizetését leállítani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások