Darabszám alapján a HP vezeti a szerverpiacot

Darabszám alapján a HP vezeti a szerverpiacot

2005. március 3. 18:38, Csütörtök
A HP immár tizenegyedik negyedéve őrzi eladott darabszám szerint számított első helyét a globális szerverpiacon - derül ki az IDC ma közzétett, 2004 negyedik negyedévére vonatkozó számaiból.

Az első hely az x86-os, x86-64-es és Itanium 2 szerverek eladott darabszám és árbevétel szerinti előretörésének, valamint a Windows, Linux és UNIX rendszerek 2004-ben is változatlan élvonalbeli pozíciójának köszönhető. A HP pozíciójában fontos szerepet játszott a ProLiant rendszerek népszerűsége. A vállalat eladott darabszám szerint 19,1 százalékkal, árbevétel szerint pedig 13,8 százalékkal javította eredményét az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A versenytársak rovására elért növekedés mellett a cég eladott darabszám alapján számított piacrészét is bővítette. A cég az x86-64-es platformok szegmensében első helyre került a szállítói rangsorban: eladott darabszám szerint 176,2 százalékkal, árbevétel szerint pedig 195,9 százalékkal múlta felül az előző negyedév adatait 2004 utolsó három hónapjában.

Az Itanium 2 processzoros Integrity szervereknél a vállalat eladott darabszám szerint 61,6 százalékkal, árbevételt tekintve pedig 245,8 százalékkal jobb eredményről számolt be 2004 utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban. "A számok tanúsága szerint a HP elhúz versenytársai mellett a gyorsan bővülő piacokon" - mutatott rá Paul Miller, a HP iparági szabványos szerverek markingjéért felelős alelnöke. "Kétezernégy végén árbevételünknek közel egyharmadát a nagy volumenű x86-os szegmensben szereztük. Azok a versenytársak, akik képtelenek bármiféle megkülönböztető értékkel felruházni szervereiket, gyengélkedtek. Ez pedig újfent igazolja a HP innovációs stratégiájának helyességét a szabványalapú, nagy volumenű architektúrák fejlesztése terén."

A három fő operációs rendszert (Windows, Linux és UNIX) futtató szerverek összevont értékesítéséből is a HP került ki győztesen. E téren eladott darabszám szerint 15,4 százalékos, árbevétel alapján pedig 19,9 százalékos javulást ért el az előző negyedévhez képest.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások