Angol vezérigazgató a Sony élén

Angol vezérigazgató a Sony élén

2005. március 7. 13:07, Hétfő
Az elektronikai és szórakoztatóipari óriás igazgatótanácsa ellenvetés nélkül hozzájárult, hogy a távozó vezérigazgató és igazgatótanácsi elnök helyét az amerikai részleg eddigi igazgatója foglalja el.

A testületet - szinte pánikszerűen - a jelenlegi vezérigazgató, Nobujuki Idei hívta össze, és ő maga ajánlotta utódjául Howard Stringer igazgatót, aki eddig a vállalat amerikai részlegét irányította. A közlemény szerint a személycsere azonnali hatállyal életbe lép, de a végleges jóváhagyásra a befektetők júniusi tanácskozásáig várniuk kell. Stringer kinevezésének rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a vállalaton belül és kívül egyaránt, hiszen az angol igazgató a japán cég első külföldi vezetője. A Sony hagyományosan hazai szakembereket nevezett ki vezetői posztokra, és ezt a gyakorlatot nagyon ritkán szakították meg.

"Az Egyesült Államokban elért sikereink megmutatták, hogy sikeres együttműködést tudunk kialakítani a vállalat egyes részlegei és partnereink között, mindvégig fenntartva a megszokott színvonalat. Úgy gondolom, hogy a vállalat számos területén szükség van e megújulásra, és a vezetés igen eltökélt ebben a kérdésben" - jelentette ki Stringer.


Balra a Sony társalapítója és eddigi vezetője, Nobuyuki Idei, jobbra pedig Howard Stringer

A Sony az ágazat egyéb jelentős szereplőivel együtt kemény időszakot tudhat maga mögött, és az eljövendő hónapok sem túlságosan bíztatóak. A kínai gyártók által támasztott verseny miatt ugyanis a harc egyre fokozódik, és egyre kevésbé sikerül tartani a korábban kitűzött célokat. Talán ezzel magyarázható, hogy Idei és Kunitake Ando, a Sony elnöke szinte egyszerre távoztak posztjukról, és a jövőben alacsonyabb beosztásban, tanácsadóként dolgoznak majd. Az elnöki posztot Rioji Csubacsi veszi át, aki egyben a teljes elektronikai részlegért is felelősséget vállal.

A két vezetővel együtt az igazgatótanács több tagja, valamint Ken Kutaragi, a Playstation konzol fejlesztéséért felelős igazgató is lemondott a testületben betöltött posztjáról. Kutaragi feladta az elektronikai és félvezető üzletágakban viselt felelősségét, és ezentúl kizárólag a szórakoztatói részlegnek szenteli idejét.

Szakértők szerint Stringer kemény kézzel vezeti le az átalakulást, és nagyobb kooperációt követel majd a különböző részlegektől. "Valódi tartalom nélkül a legtöbb eszköz pusztán szemét" - jelentette ki egy nemrég adott interjúban az újonnan kinevezett vezérigazgató.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások