Mobiltelefonos térképet kínál a T‑Mobile

Mobiltelefonos térképet kínál a T‑Mobile

2005. május 3. 18:30, Kedd
A T‑Mobile ügyfelei újabb szolgáltatásként a Wayfinder Mobile Navigator megvásárlásával telefonjukat interaktív térképként használhatják.

A mobiltelefon ma már valóban univerzális eszköznek tekinthető, hiszen a telefonkönyv, naptári bejegyzések és egyéb adatok tárolása mellett segítségével többek között képek és videofelvételek küldhetők, termékek és szolgáltatások vásárolhatók. A lehetőségek száma napról-napra nő és a 3G hazai bevezetésével az új alkalmazásoknak csak a fantázia szabhat határt.

A T‑Mobile-nál a szükséges adatátviteli szolgáltatásokkal együtt, akciós készülékcsomagban is megvásárolható a Wayfinder kifejezetten mobiltelefonokra kifejlesztett műholdas navigációs rendszere. Az Európában már több mint 120 ezer ügyfél által használt megoldással a telefon kijelzőjén megjelenített térképen, a felhasználó tartózkodási helye alapján lehet útvonalat tervezni és tájékozódni.

Sőt, a műholdas navigáció segítségével Magyarországon helyismeret nélkül egyszerűen, kizárólag a kiindulási pont és a cél ismeretében megtervezhetik útvonalukat. A Wayfinder központi kiszolgálója ugyanis kapcsolatban áll a telefonnal és a megadott információk alapján megtervezi és megjeleníti, miként lehet eljutni egy adott helyre. Ezt követően a készülékhez csatlakoztatott műholdas helyzetjelző adatai alapján, a mobiltelefon kijelzőjén megjelenő térképen a Wayfinder utca szinten mutatja az utat és szükség esetén hanggal segíti a felhasználót.

Az alkalmazás előnye, hogy a mobiltelefonra telepített térképeket és a kereshető adatokat - pl. benzinkutak, éttermek, hotelek - GPRS/EDGE kapcsolaton keresztül frissíti, így azok a használat során mindig naprakészek. A T‑Mobile többféle internet csomaggal a Wayfinder Mobile Navigator mellett az ahhoz elengedhetetlen GPRS és EDGE adatátviteli lehetőséget is biztosítja. A legnagyobb hazai mobilcég ügyfelei a Wayfinder használatához a telefonjukról éjjel-nappal díjmentesen elérhető telefonos ügyfélszolgálattól, illetve az alkalmazás telepítésével kapcsolatban az országos szervizhálózatban kaphatnak segítséget.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások