Elektronikus fuvarleveleket vezet be a MÁV

Elektronikus fuvarleveleket vezet be a MÁV

2005. május 3. 19:57, Kedd
A MÁV Rt. Árufuvarozási Üzletága (Mávcargo) és két kiemelt partnere aláírta az első elektronikus belföldi fuvarlevél szerződéseket.

Ezzel elindult a papír alapú fuvarlevelek kiváltása, és hamarosan lehetővé válik a megállás nélküli határátmenet - mondta Kovács Imre, a MÁV árufuvarozási főigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Elmondása szerint az elektronikus fuvarlevél (ef) - Európában elsőként Magyarországon - gyorsítja és egyszerűsíti, továbbá könnyen dokumentálhatóvá teszi a fuvaroztató és a fuvarozó közötti információáramlást. Az ef jogi szempontból is teljes értékű fuvarozási szerződésnek tekinthető, az adatok elektronikus aláírással és időpecséttel ellátottak.

Az ef-et elsőként a Pultrans Kft. és a Duna-Dráva Cement Kft. vezetőivel írta alá a Mávcargo. Az ef bevezetését lehetővé tévő rendszert a Mávinformatika Kft. és az Elektronikus Kereskedelmi Fórum Kht. közösen fejlesztette ki. Kovács Imre kifejtette: a rendszer legfőbb célja, hogy kiváltsa a papír alapú fuvarlevelet. Az ef adatok alkalmasak további informatikai feldolgozásra, könyvelésre, statisztikára, alkalmazásukkal elkerülhető a többszöri adatbevitel, ezzel megszűnik a téves rögzítés lehetősége, és megbízható alapokra helyezhetők a gazdasági, pénzügyi döntések.

Az ef-nek egyúttal feleslegessé teszi a manuális könyvelési és egyéb adminisztrációs tevékenységet, s az elektronikus adatok tárolási igénye is kisebb, az archiválás egyszerűbb. Az ef bevezetésével az ügyintézés is gyorsabb lesz, valamint a korábbi formátumú számlákat is lényegesen korszerűbb megoldás váltja fel. Ha a küldeménnyel kapcsolatban útközben bármilyen változás merül fel, akkor lehetséges az azonnali értesítés, ami mind a feladó, mind az átvevő, mind a fuvarozó cég számára a leggyorsabb megoldásokat teszi lehetővé.

Az árufuvarozási főigazgató közölte: a rendszer országos elterjedése hamarosan bekövetkezik, és Mávcargo számos partnere jelezte már érdeklődését. Az ef bevezetését az idén számos más elektronikus szolgáltatás követi, így a web alapú fuvarlevél feladásra is lehetőség van már, ez a szolgáltatás tesztüzemben már működik Záhonyban, a térség egyik legnagyobb vasúti feladást végző cégével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások