Növelte veszteségét a JoWooD az első negyedévben

Növelte veszteségét a JoWooD az első negyedévben

2005. május 6. 23:55, Péntek
Az osztrák JoWooD Productions Software AG számítógépes játékprogram-fejlesztő az első negyedévben 3,48 millió eurós üzemi veszteséget szenvedett, az egy évvel korábbi, 455 ezer eurós többlet helyett.

Az adó utáni vesztesége 3,68 millió euró lett, az egy évvel korábbi 182 ezer eurós adózott eredmény helyett. A forgalom 2,38 millió euróra nőtt 1,77 millióhoz képest, közölték a vállalatnál kedden. Azt is bejelentették, hogy csökkentik a létszámot a mostani 178-hoz képest: a második negyedévtől 54 szerződéses munkatárs szerződését nem újítják meg; ők a termékek kipróbálásával foglalkoztak.

Az első negyedévet hagyományosan nehéznek minősítették, és hozzátették, hogy a helyzetet ezúttal nagy értékleírás is súlyosbította, a tavalyi negyedik negyedévben kibocsátott játékok erkölcsi avulása miatt. Így az év további során fordulat várható, írták a beszámolóban.

Tavaly a JoWooD Productions üzemi mérlegében 8,7 millió eurós hiány volt a 2003-as, 6,935 milliós többlet után. 2002-ben 42,8 millió euró volt az üzemi vesztesége. Tavaly adó után 23,1 millió euró volt a vesztesége, a 2003-as, 3,7 milliós adózott eredmény után. 2002-ben 28,59 millió euró volt az adó utáni vesztesége. Tavaly a forgalma 17,2 millió euróra csökkent a 2003-as 22,82 millióról, illetve a 2002-es 43,47 millióról.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások