Évtizedes ügy miatt perlik a Microsoftot

Évtizedes ügy miatt perlik a Microsoftot

2005. július 5. 16:20, Kedd
Alig lett vége a Microsoft kontra IBM pernek, az óriáscéget újra beperelték. Ezúttal a néhai hordozható számítógépes operációs rendszerekkel foglalkozó Go vállalat alapítója, S. Jerrold Kaplan, kavarta fel a lenyugodni látszó kedélyeket.

A kereset, ami szerint a Microsoft a '90-es évek elején megpróbálta megsemmisíteni a Got, két nappal azelőtt került benyújtásra, hogy a cég bejelentette megállapodott az IBM-mel és kész kifizetni 775 millió dollárt (körülbelül 1550 milliárd forint) kézpénzben valamint 75 millió dollár (körülbelül 155 milliárd forint) egyéb juttatást kárpótlásul. Mint ismeretes az IBM azért perelt, mert úgy érezte - mint kiderült joggal -, hogy a '80-as évek végén, és a '90-es évek elején OS/2 operációsrendszerét ellehetetlenítő, a versenyszellem szabályait megszegő intézkedéseket hozott a Microsoft.

A Got 1987-ben alapította S. Jerrold Kaplan, a Lotus Development korábbi vezető fejlesztője. A cég egy olyan hordozható számítógép kifejlesztését tűzte ki célul, amely billentyű helyett tollal lett volna vezérelhető. A felperes a Microsoft munkatársainak viselkedését kifogásolta, amit azt követően tanúsítottak, hogy egy nyílt egyezmény keretein belül hozzáférhettek a Go technológiájához. A vádban szerepel egy idézet egy Microsoft dokumentumból, ami azt sugallja, hogy a cég mérnökei kémkedtek annak érdekében, hogy a Microsoft kifejleszthessen egy konkurens terméket - közölte a New York Times .

Stacy Drake, a Microsoft szóvivője elmondta: "ezek a rágalmak húsz éve láttak napvilágot, akkor is alaptalanok voltak, most is azok". Azzal is vádolják a redmondi konszernt, hogy állítólag arra ösztönözte, illetve kényszerítette a Compaq-t, a Fujitsut és másokat, hogy visszautasítsák a Go operációs rendszerét - olvasható a GeekCoffee oldalán.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások