Az Intel felhagy az olcsó chipkészletek gyártásával

Az Intel felhagy az olcsó chipkészletek gyártásával

2005. augusztus 4. 16:16, Csütörtök
Tajvani hírforrások szerint a processzorgyártó hamarosan három belépő szintű lapkakészletét is kifutásra ítéli, és az év végéig felhagy az olcsó változatok gyártásával.

A DigiTimes információi szerint a lépést az indokolja, hogy a vállalat teljes mértékben a drágább chipkészletekre, illetve a Centrino platform fejlesztésére szeretne koncentrálni. Ez pedig magával vonja a belépő szintű termékek, többek között az i865, i910 és i915GL/PL gyártásának leállítását, illetve a chipkészletek lassú kifutását. A gyártó állítólag máris közölte néhány alaplapgyártóval és OEM partnereivel, hogy ne számítsanak az olcsó chipkészletekre. Az Intel egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Amennyiben az értesülés igaznak bizonyul, ez komoly kihatással lehet a piac alsó szegmensére, hiszen az Intel jelentős szerepet töltött és tölt be a lapkakészletek területén. Amint arra a tajvani oldal is rámutat, a döntés első körben a konkurens gyártóknak - SiS, VIA - kedvezhet, akik minden bizonnyal igyekeznek majd megragadni a kínálkozó lehetőséget, és megpróbálják elárasztani a piacot saját termékeikkel. A vásárlók azonban semmiképpen nem járnak jól, mivel a lapkakészletek kivonása jelentős űrt teremt a piacon, amit a rivális gyártók rövid időn belül minden igyekezetük elenére sem pótolhatnak. Nyilnvánvaló, hogy a hiány előbb-utóbb jelentős áremelkedést idézhet elő, így sok múlik azon, hogy a helyzet mennyi idő alatt konszolidálódik.

"Üzemeink teljes kapacitással működnek, ám a változások következtében minden bizonnyal kisebb hiány állhat elő" - jelentette ki a Cnet-nek adott válaszában Bill Kircos, aki egyedüliként reagált az Intel részéről. Nyilatkozatából kiderült, hogy a vállalat még az idei évben változásokat tervez a Pentium, a Xeon, illetve az Itanium processzorok vonalán. Az oldal úgy értékeli a váltást, hogy az Intel átengedi a belépő szintű kategóriát, hogy kellőképp felkészülhessen az új, több processzormagot támogató termékek bemutatkozására,és teljes erővel támogathassa ezek elterjedését.

Minden bizonnyal csak az év végére derül ki, hogy egyszerű átszervezésről vagy komolyabb stratégiai váltásról van szó.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások