Roselyn Sanchez visszatér a gyökerekhez

Roselyn Sanchez visszatér a gyökerekhez

2005. augusztus 15. 17:07, Hétfő
Hollywood-ban nincsen fajgyűlölet. Ha van tehetséged, kitartásod és legalább alapfokú nyelvtudásod meg egy "kis" szerencséd, biztos befutó lehetsz a film fővárosában.

Elég többek közt Arnold Schwarzenegger-re, Mel Gibson-ra vagy Jude Law-ra gondolni. A rövid felsorolásból is megfigyelhető, hogy a szebbik nemnek kicsivel nehezebb dolga van.

Ha Roselyn Sanchez nevét említem, nem hiszem, hogy túl sokan kapnák fel a fejüket. Pedig igazi nagy sztárokkal forgatott már együtt. Játszott Jackie Chan és Chris Tucker partnereként a "Csúcsformában 2"-ben és Sandra Bullock mellett a Beépített szépség 2-ben is.

Most úgy döntött, "egyedül" próbál szerencsét. A hírek szerint ugyanis a Puerto Rico-i színésznő visszatér hazájába és ott forgatja következő filmjét, melynek nemcsak főszereplője, de társ-írója és producere is egyben. A film munkacíme "Yellow" és Puerto Rico-ban illetve New York-ban forgatják majd le. A rendező a szintén spanyol származású Alfredo De Villa, akinek bemutatkozó filmje, a "Washington heights" hatalmas független siker volt.

A történet a Roselyn alakította fiatal nő életét mutatja be, akinek életét beárnyékolja apja halála. A produkció műfaja dráma lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások