2005. augusztus 21. 12:59, Vasárnap
A vállalat jelenleg 13 kisebb-nagyobb település helyi hálózatának az elkészítésében segít.
"Az ambíciózus tervek szerint a következő 18 hónapban végrehajtott beruházásoknak köszönhetően a saját WiMAX-hálózattal rendelkező városok száma világviszonylatban meghaladhatja majd a százat" - jelentette be Anand Chandrasekher, az Intel marketingese. A világ legnagyobb processzorgyártójaként számon tartott cégnél azt remélik, hogy a projektnek köszönhetően világszerte megindulhat a
WiMAX vezetéknélküli technológia térhódítása.
A WiMAX technológiának eddig még nem igazán tulajdonítottak nagy jelentőséget. A szakemberek szerint azonban ez a helyzet hamarosan megváltozhat. A WLAN vezetéknélküli technika továbbfejlesztett változatának a segítségével ugyanis nagy adatmennyiséget akár 50 kilométer távolságra is továbbítani lehet. Ráadásul a vezetéknélküliség előnye pont azokon a területeken kamatozhat, ahol például a hagyományos DSL-hálózatokat lehetetlen lenne, vagy csak nagy nehézségek árán lehetne kiépíteni.
"Ezekben a programokban az Intel partnerei közé tartozik több nagy számítástechnikai konszern is, például a
Cisco Systems, a
Dell, az
IBM és a
SAP" - nyilatkozta Anand Chandrasekher. A Golem német internetes híroldal
információi szerint a
"Digitális Közösségek" nevet viselő projektben a WiMAX iránt érdeklődő városok és területek között van többek között Tajpej, Jeruzsálem, Cleveland, Ohio, Philadelphia, Pennsylvania, Westminster (Nagy-Britannia) és Düsseldorf is.
A sikeres tesztek során öt mintavárosban próbálták ki a hálózatokat. Clevelandben például egy elektronikus közigazgatási rendszert állítottak üzembe, amelynek segítségével minden jelentést, illetve iratot immár digitálisan is archiválni lehet. Ezt a rendszert egészíti ki egy elektronikus közlekedésfigyelő és egy biztonsági hálózat.