Szeptembertől elektronikus cégbírósági ügyintézés

Szeptembertől elektronikus cégbírósági ügyintézés

2005. szeptember 1. 14:51, Csütörtök
Szeptembertől részben elektronikusan is intézhetik cégbírósági ügyeiket a társaságok - közölte Baja Ferenc kormánymegbízott, az Elektronikuskormányzat Központ vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A szabályok szerint szeptembertől elektronikus úton is be lehet nyújtani a cégbíróságokhoz a részvénytársaságok cégbejegyzési és változásbejegyzési kérelmeit, illetve a korlátolt felelősségű társaságok székhelyének, telephelyének, fióktelepének és tevékenységi körének megváltozására vonatkozó változásbejegyzési kérelmeket. Jövő év szeptemberétől a kft.-k esetében is valamennyi kérelem benyújtható majd elektronikus úton. Baja Ferenc hangsúlyozta, hogy mindez csak lehetőség, de nem kötelező a társaságok számra.

Az idén szeptembertől lehetővé válik az is, hogy elektronikusan is betekintsenek az érdeklődők a cégbíróságokon a már elektronikusan, 2005 január után feldolgozott iratokba, valamint hiteles elektronikus cégkivonat, cégmásolat és cégbizonyítvány is igénylehető. Az illeték és a költségtérítés elektronikus úton is fizethető.

Ahhoz, hogy egy vállalat, ügyvéd vagy ügyvédi iroda ki tudja használni a lehetőséget, egyebek mellett szüksége van egy minősített elektronikus aláírásra, illetve egy ehhez tartozó kártyára, időbélyeg előfizetésre, egy e-szignáló programra, számítógépre és szkennerre, valamint internet-előfizetésre. Ezeket a szolgáltatásokat az ügyfelek bármelyik magyarországi, ilyen jogosítványokkal rendelkező cégtől igénybe vehetik. Kérdésekre válaszolva elhangzott: az elektronikus ügyintézés nem változtat például azon a szabályon, hogy a cégbírónak 8 nap áll rendelkezésre a cég bejegyzésére, illetve ennek megtagadására.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások