Új böngésző a Mozilla társalapítójától

Új böngésző a Mozilla társalapítójától

2005. szeptember 20. 00:06, Kedd
Október elején indul a Firefox alkotóit is a soraiban tudó csapat új, nyílt-forráskódú böngészője, a Flock. Az új szoftver részben a Firefoxra épül, ám alapvetően más igényeket kíván kielégíteni.

Az ex-mozillás Bart Decremet által vezetett fejlesztőgárda "kapcsolatépítő böngészőként" hirdeti új termékét, kihangsúlyozva annak rendkívül jó együttműködési képességét a Flickrhez, Technoratihoz vagy a del.icio.ushoz hasonló népszerű szolgáltatásokkal. A böngésző megjelenésében a legvégsőkig a WYSIWYG (azt kapod, amit látsz) elvet követi, valamint drag-and-drop bloggoló eszközöket is kínál a tervek szerint. A készítők emellett a felhasználói bejelentkezések automatikus felismerését és kezelését ígérik.

Augusztus óta, már elérhető a böngésző demó verziója a szoftver hivatalos oldalán. "A böngésző nem változott olyan sok mindenben azóta. Az alapkoncepció és megjelenés mondhatni semmit se" - nyilatkozta Bart Dercem a béta verzióval kapcsolatban Wired Newsnak.

A Firefox társalapító-szóvivője szerint eddig a világháló leginkább egy hatalmas könyvtárra hasonlított, tele egy rakás keresésre vagy feldolgozásra váró dokumentummal, a böngészők feladata pedig mindössze a navigálás volt. Ám mára események, emberi kapcsolatok színhelyévé vált, a jobb böngészők pedig ehhez mérten igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.

Decrem elmondta, hogy a Flockot nem a Firefox vetélytársának szánja az alkotógárda. "A nyílt forráskódúság azonban lételemünk" - fejtette ki, majd hozzátette, hogy a jelenlegi böngészők túl élettelenek a számára. A Flock csapat Tim Bernes-Leenek, az internet szülőatyjának eredeti koncepciójához igyekeznek ragaszkodni, mely szerint a világhálónak interaktív élménynek kell lennie. "Nem arról van szó, hogy csinálunk egy újabb Firefoxot öt extra funkcióval. Meghatározott probléma megoldására vállalkoztunk" - nyilatkozta öntudatosan a vállalkozás vezetője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások