Steve Jobs szerint kapzsik a zenekiadók

Steve Jobs szerint kapzsik a zenekiadók

2005. szeptember 21. 14:30, Szerda
Steve Jobs szerint a kiadók helytelenül járnak el, amikor a digitális letöltések árait emelik, mivel ez újra a kalózkodás felé taszítja a felhasználók jó részét. Eközben cége átállása az Intel chipekre jól halad előre.

A vállalat elnöke egy Párizsban megrendezett sajtókonferencián beszélt a zenekiadók döntésének helytelenségéről, ami az Apple-t is érzékenyen érintené, hiszen az iTunes szolgáltatáson keresztül ugyanezen kiadók zeneszámait forgalmazzák. A Reuters beszámolója szerint Jobs egyenesen kapzsinak nevezte a kiadókat, amiért újból az árak emelésén gondolkodnak, miközben minden erővel igyekeznek letörni a kalózmásolatok forgalmazását.

"Ha az árak emelését akarják, az azt jelenti, hogy kezd eluralkodni rajtuk a kapzsiság" - jelentette ki Jobs, hozzátéve, hogy az árak emelése maga után vonja majd a felhasználók távozását, akik közül sokan visszatérnek az illegális másolatokhoz. Ez pedig még inkább ellehetetlenítené a kiadókat, akik jelenleg is az alacsony forgalom és csökkenő bevételek miatt panaszkodnak. Nem kell azonban félteni őket: az emelést sürgető cégek között ott van az Universal Music, a Sony BMG, az EMI Group és a Warner Music, amelyek együttesen a piac 75 százalékát uralják. Ezek a kiadók több másik céggel összefogva éppen a napokban alakítottak kalózellenes konzorciumot, amelynek fő feladata egy új kutatólaboratórium felállítása, amelyben a szakemberek új módszereket kísérletezhetnek ki a filmkalózok visszaszorítására.

Az Apple eközben jól halad az Intel chipekre történő átállás terén, legalábbis Jobs állítása szerint. Az elmúlt napokban különböző híresztelések bukkantak fel a világhálón, amelyek az első Intel-alapú PowerBook megjelenését januárra tették, mások viszont jóval később valószínűsítették a debütálást. A The Register értesülése szerint a vállalat elnöke leszögezte, hogy 2006 júniusában, és nem korábban érkezik az első ilyen Mac. Hozzátette, hogy a Mac OS X végső verziójában új technológiával akadályozzák meg az operációs rendszer PC-re történő feltelepítését, amely technológiát hamarosan az Intel is megkapja.

A cég az elmúlt hónapban Budapesten nyitotta meg Közép-Európa első Apple Centerét. Ezt azzal indokolták, hogy hazánkban nemcsak az iPod-eladások vannak a csúcson, hanem az egy évvel korábbi, közel ezer darabos Macintosh gépeladás idén megduplázódott és átlépte a lélektani kétezret. Leginkább még mindig a grafikus és a szerkesztő alkalmazások professzionális művelői számítanak az Apple gépekre, de a termékskála bővítése nyomán egyre több otthoni felhasználó kaphat kedvet hozzá.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások