Együtt a zenéért, avagy aki nincs velünk, az ellenünk

Példátlan mértékű összefogásnak lehetünk tanúi idén ősszel a hazai zenei életben - így szól az "Együtt a zenéért" kezdeményezés ismertetője, amely azonban rövid idő alatt igen élénk és negatív visszhangot váltott ki a hazai felhasználók körében. Nem csoda, hiszen elítéli a letöltéseket, és a legális példányok megvásárlására buzdít.

A ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezése arra irányul, hogy egyértelművé tegye a legális beszerzési formák fontosságát, és tudatosítsa a letöltőkben, hogy az ingyenes másolatokkal az előadók megélhetési lehetőségeit veszik el. Ennek érdekében több mint ötven előadót mozgósítottak, akik közös kiáltványban fordulnak a vásárlókhoz, elítélve az illegális letöltéseket, egyszersmind a fájlletöltő hálózatokat. Megfogalmazzák, hogy a zene érték, és ezt az értéket emberek a munkájukkal hozzák létre.

A magyar zenészek kiáltványa

1. Mi, zenészek, énekesek hivatásunknak, életcélunknak tekintjük, hogy Benneteket szórakoztassunk. Hogy közönségünknek, rajongóinknak a zenénk által minél több kellemes percet szerezhessünk.
2. Aki a zeneszámokat fájlcserélő rendszerekben osztja meg vagy egyéb illegális forrásból szerzi be, másolt CD-ket készít vagy vásárol, tudjon róla, hogy ez esetben a művészek, alkotók ingyen dolgoztak.
3. Aki úgy érzi, hogy a zene ingyen van, kérjük, gondolja végig, mennyi munka áll mögötte.
4. Nekünk a zenélés, a szórakoztatás egyben a munkánk is. Ebből élünk, ez a kenyerünk. A zenélésből szerzett jövedelem teszi lehetővé számunkra, hogy újabb dalokat, újabb zenéket készítsünk Nektek.
5. Ha fontos Neked a zene, szerezd be legális forrásból. Ezzel Te is teszel azért, hogy a jövőben is születhessenek új dalok. Tegyünk együtt a zenéért.


A kezdeményezést maga a ProArt koordinálja, és mivel ennek alapítói között a közös jogkezelő szervezeteket (ARTISJUS - szerzők, EJI - előadóművészek, FILMJUS - filmelőállítók, HUNGART - vizuális művészek, MAHASZ - hanglemezkiadók) találjuk, véleményük szerint ez a teljes hazai művészeti életet képviseli.

A legális beszerzési források jelentőségét hangsúlyozó kampány szeptember 15-én, a Hungaroton Gigastore-ban (Duna Plaza) kezdődött, ahol az első alkalommal használták az összefogást jelképező szilikon karszalagot. Ezt a szervezők elmondása szerint másfél hónapon keresztül fogják hordani - ily módon jelezve a teljes magyar könnyűzenei paletta egységét. További ötvenezer karszalagot az előadók fellépéseiken osztanak majd ki azok között, akik úgy érzik, maguk is tettek azért, hogy kedvenceik megkapják munkájuk ellenértékét. A rendezvénysorozat lezárásaként október 29-én a Petőfi Csarnokban nagyszabású CD-vásárt rendeznek, ahol ezúttal nagykereskedelmi áron vásárolhatjuk meg a hivatalos CD-ket - nemcsak a hazai, hanem az aktuális külföldi albumokat is.

Kétségtelen, hogy a ProArt itthon nem túl ismert területre tévedt. Ez a kiáltvány nagyon emlékeztet a zenekiadók tengerentúli megmozdulásaira, amelyek szintén a letöltések illegális voltát, illetve annak következményeit hivatottak tudatosítani. Az egyetlen különbség az, hogy - mivel Magyarországon magáncélra a letöltés legális - itt érvekkel, és nem büntetéssel próbálnak meg a felhasználókra hatni, és a legális útvonalat állítják előtérbe az elrettentés helyett.

A kiáltvánnyal kapcsolatban azonban rögtön megfogalmazódhat bennünk néhány kifogás. Először is, eleve illegális forrásként kezeli a letöltő hálózatokat, vagyis még csak nem is veszi fontolóra, hogy digitális úton esetleg legális forgalom is lezajlódhatna. Az álláspont itt igen egyételmű: aki letölt, az bűnöző, tehát nem jöhet szóba vásárlóként, sőt szándékosan kárt okoz a kiadóknak, és ezzel közvetve az előadóknak is. Ez erősen emlékeztet a RIAA/MPAA hadjárataira, amelyek általában a p2p hálózatok és a felhasználók elleni perekkel végződnek, és kortól, nemtől függetlenül eleve bűnözőként kezelik a zenéket letöltőket. Azt hiszem, nem kell külön példákat hoznunk arra, hogy a nyugati országokban hány esetben ítéltek el ilyen perekben magánembereket.


Néhány ismertebb név: Alvin és a Mókusok, Ákos, Back II Black, Bikini, Demjén Ferenc, Dopeman, Gáspár Győző, Hooligans, Irigy Hónaljmirigy, Tankcsapda...
A másik oldal véleményét hangsúlyozza Tóth Benedek egy, a p2pinfo-hoz beérkezett olvasói levelet idézve, ami a fájlmegosztók védelmére kel, és 500 ezer társa nevében közli álláspontját a kezdeményezéssel kapcsolatban. A magyar fájlmegosztók kiáltványa a következőképpen hangzik:

1. Mi az 500 000 magyar fájlmegosztó állampolgár legális CD és MC vásárlásaival a magyar zenepiac forgalmának legalább 60%-át adjuk. Minden olyan kísérlet ami bennünket tolvajnak, bűnözőnek állít be, azt jelenti, hogy a zeneipar és az általuk félrevezetett zenészek háborút indítanak saját vásárlóik ellen. Ezt sajnos nem mókásnak, hanem nagyon szomorúnak találjuk.

2. Mi az 500 000 fájlmegosztó állampolgár megígérjük, hogy jövedelmünk eddigi arányos részét fogjuk a továbbiakban is elkölteni legális zenevásárlásra, amennyiben a magyar zenészek színvonalas, jó zenét fognak gyártani és ez kapható is lesz a tartalomnak megfelelő, igényes formában.

3. Mi az 500 000 magyar fájlmegosztó állampolgár - mivel valóban szeretjük a jó zenét - ezúton szeretne fellépni a magyar zenészek kiadók és terjesztők általi totális kizsákmányolás ellen. Egyszerűen abszurd állapotnak tartjuk, hogy bolti CD-k árának kevesebb mint 10%-át kapják meg azok, akik ezt valóban megalkotják. A rabszolga- lány- és drogkereskedelmen kívül nem ismerünk olyan "iparágat" ahol hasonló kizsákmányolás folyna. Szívesen segítünk a magyar zenészeknek, ha olyan alternatív internetes kereskedelmi formákban szeretnék műveiket terjeszteni, ahol a szakma vámszedőit végre lerázhatják.

4. Mi az 500 000 magyar fájlmegosztó állampolgár elítéljük a kiadók és terjesztők azon praktikáit, amivel a független zenészeket ellehetetlenítik. Nem tartjuk normális dolognak, hogy a kiadók a tévé- és rádióadókat lefizetik illetve megfélemlítik, hogy azok csak az általuk "futtatott" zenéket játsszák.

5. Mi az 500 000 magyar fájlmegosztó állampolgár különösen elítéljük a kiadók által felállított "alapítványok" olyan tevékenységét, mely mindnyájunk bűnözővé minősítésén dolgozik. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a magyar jog félreértelmezésével, a rendőrség félrevezetésével lényegében a demokratikus alapjogok megdöntésén és így a kérdéskörben az iparág keretein túlnyúló - általuk ellenőrzött - totális diktatúra megvalósításán dolgoznak.

6. Mi az 500 000 magyar fájlmegosztó állampolgár igyekszünk mindent megtenni a zenekiadók bábjaként használt - kisszámú - zenész felvilágosítására. Sajnos mivel jelenleg más lehetőség nem áll rendelkezésünkre, a saját költségvetésünkből jelenleg legális zenevásárlásra fordított pénzünkből ezután megpróbálunk inkább független zenészek műveit vásárolni. Viszont szerintem legtöbbünknek nem esik nehezére kijelentenünk és a továbbiakra is megígérnünk, hogy az együtt a zenéért mozgalom zenészeit és zenekarait még ingyen sem hallgatjuk. A - lefizetett - rádiókban és TV-kben úgy is megy eleget, másrészt nem érezzük, hogy nélkülük túl nagy veszteség érne bennünket...

Kissé túlfűtött irásról van itt szó, amely - ahogy azt mondani szokták - "zaklatott lelkiállapotban" született. Senki nem vitathatja, hogy kizárólag a vásárló joga eldönteni mire áldoz pénzt, és mire nem. Egyetlen percig sem lehet valakit bűnözőnek tekinteni azért, mert nem hajlandó megvásárolni a rossz minőségű terméket, legyen szó zenei albumról, vagy porszívóról. Máshol van tehát a gond, és egyáltalán nem a letöltések jelentik a fő problémát.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ismert tény, hogy Magyarországon és világszerte egyaránt évek óta csökken a zenekiadók forgalma. Minden évben kevesebb CD és MC talál gazdára, amit a kiadók éppen a letöltések, a fájlcserélgető hálózatok elterjedésével magyaráznak. Rövidlátásukat bizonyítja egyrészt az iTunes sikere, másrészt a p2p töretlen népszerűsége, amely a bírósági perek hatására sem csökkent. Jellemző a helyzetre, hogy a minap már Steve Jobs, az Apple elnöke is kapzsinak nevezte a kiadókat, amiért tervbe vették a legális letöltések díjának emelését.

A megoldás ugyanis - szerény véleményem szerint - a minőségben keresendő, és nem a mennyiségben. A hazai palettán rengeteg előadó igyekszik jobb helyhez jutni, ám ezek közül csak nagyon kevesek jutottak el ide a tehetségük miatt. A zenei életben végbement változások a magyar focira emlékeztetnek, ahol a kedvből játszó - és igen eredményes - amatőr-profik helyét szépen lassan átvették a profi-amatőrök, akik már inkább a fizetésre koncentráltak. Valljuk be, ez a két egykor sikeres és elismert pálya mára igencsak elsatnyult. Végeztem egy gyors szemlét a saját gyűjteményemben, és felmértem a magyar előadók arányát kedvenc zeneszámaim között. Körülbelül 460 dallam tartózkodik a gyakran hallgatott zenék könyvtárában, ezek közül 6, azaz hat darab magyar számot találtam. Gyanítom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ennyire mellőzi a hazai termékeket.

Akárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe egyetlen magyar "sztár" sem, pedig egyesek láthatólag mindent megtesznek azért, hogy megteremtsék az állítólagos csillagok kultuszát. A jelenlegi helyzetben azonban ez inkább - legalábbis számomra - inkább nevetségesnek és szánalmasnak hat, mintsem pozitívumnak. Nincs olyan személyiség, aki egy picit is kiemelkedne a posványból, egyedül az "öregek" között találni olyanokat, akik példával szolgálhatnak az új generációnak. Ez az új generáció azonban szemlátomást inkább követi a nyugati mintát - azon belül is az olcsó, igénytelen változatot - és előre csomagolt készterméket nyújt az állampolgárnak.

Úgy tűnik azonban, hogy a többség ezen meg sem akad. Ahogy Vitray Tamás mondta nem is olyan rég a televíziós műsorok színvonalával kapcsolatban: a többségnek ez is elég, nem vágynak többre. Valami mégsem klappol, mert ha elfogadható lenne a színvonal, minden bizonnyal meg is vennék az albumokat, és a kiadóknak sem kellene a csökkenő forgalom miatt panaszkodniuk. Talán ha van más választásunk, már nem szívesen adunk ki olyanra pénzt, ami egyszerűen nem éri meg számunkra?

Valamit tehát feltétlenül tenni kellene az úgynevezett sztároknak, és ez alatt nem az illegális másolatok visszaszorítását értem, mert a kalózmásolatok terjedése nem ok, hanem inkább következmény. Nem normális állapot ugyanis, hogy a huszonévesek tekintélyes hányada szívesebben hallgatja az előző generáció produktumait, és heveny undorral fordul el a maiaktól. Miért van az, hogy a hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas években is olyan dalok születtek, amelyek még ma is hódítanak a fiatalok körében, és egy giccsparti sokszor jóval élvezhetőbb, mint egy "modern" buli? Talán ezen kellene elgondolkozniuk az illetékes uraknak és hölgyeknek, és nem a letöltők megbélyegzésén.

A kampányban részt vevő előadók