Együttműködik a NASA és a Google

Együttműködik a NASA és a Google

2005. szeptember 30. 14:43, Péntek
Új oktatási központot hoz létre a legnépszerűbb internetes keresőt fejlesztő cég az Amerikai Űrhajózási Hivatal egyik telephelyén. A két vállalat munkatársai közösen fognak dolgozni a nanotechnológia és az információtechnológia területén.

A Google 93 ezer négyzetméteres alapterületű központot a Mountain View közelében található egykori katonai repülőtéren fogják létrehozni. Az új telepen egyaránt helyet kapnak a kutatólaboratóriumok és a dolgozók lakónegyedei is. Az együttműködés keretében a Google és a NASA különböző területeken (bio-, nano-, információtechnológia stb.) indít majd közös kutatóprojekteket.


Scott Pace és Scott Hubbard a NASA, Eric Schmidt a Google részéről

A szakemberek szerint az a legfontosabb, hogy ezeknek a programoknak az eredményeiből az űrhajózás később profitálhasson. Ennek érdekében a Google több szakembert is átcsábított a csapatába. Köztük van például az MCI telekommunikációs konszern egykori menedzsere, aki korábban már több, az űrhajókkal való újfajta kommunikációt lehetővé tevő IP-alapú rendszerek kifejlesztését célzó programot is vezetett.

Szintén a célok között szerepel egy olyan kutatópark létrehozása, ahová fokozatosan betelepülnének a kisebb-nagyobb cégek és ahol a későbbi kutatóprojektek eredményeiből később az egész amerikai gazdaság és az űrhajózás profitálhatna. A Stern német online magazin információi szerint szintén az együttműködés részét képezhetik majd az úgynevezett Distributed Computing programok is, amelyek során több millió számítógépet kötnének össze az internet segítségével és ezek a PC-k a működésük közbeni holtidőben - lásd SETI - adatokat dolgozhatnának fel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások