Emmy-díjat kapott a Playstation

Emmy-díjat kapott a Playstation

2005. október 5. 01:54, Szerda
Az Európában immáron tizedik születésnapját ünneplő játékgép az elismerést a 3D poligonalapú játékokkal kapcsolatban elért eredményeiért kapta.

Az amerikai NATAS (National Academy of Television Arts and Sciences, Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája) Emmy-díjjal tüntette ki a Sony Playstationt. Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója munkájuk megbecsüléseként értékelte a díjat, és úgy érzi, a Playstation sikere messze túlszárnyalta elvárásaikat.

"A kilencvenes évek elején, amikor a Playstation még csak gyerekcipőben járt, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a 2D-s számítógépes grafikát egy gazdagabb, valósághű 3D-s környezettel váltsuk fel. Ugyanakkor, a szórakozás egy új formáját kívántuk bevezetni mindenki nappalijába, hogy a Föld minden pontján részesüljenek az interaktív szórakozás nyújtotta örömökben" - foglalta össze az elnök cége sajtóközleményében.

"A különböző technológiák összeolvasztása a digitális játékiparban nagy szereppel bír az emberek szórakozással, illetve játékkal kapcsolatos fogyasztói szokásaiban mindamellett, hogy az elmúlt években folyamatosan a fejlesztések fő forrása volt" - nyilatkozta Seth Haberman, a NATAS videójáték-díjait megítélő testületének elnöke.

A Sony játékgépe már egy évtizede uralja a játékpiacot, hogy a jövőben is így marad-e mindez, azt még senki nem tudja. Az azonban biztos hogy az új generációs konzolok között nagy harc fog kialakulni, mivel már közel az idő, amikor mind a három fejlesztő előrukkol majd új termékével. Míg a Sony a PS3-mal igyekszik tovább vinni konzoljának hagyományait, addig a Microsoft az Xbox 360-assal próbálja meg elhódítani a Playstation rajongóit. A harmadik nagyágyú a Nintendo, aki Revolution gépével igyekszik majd lenyűgözni a játékos társadalmat. Előreláthatóan a Sony és Microsoft között várható a legnagyobb versengés.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások