Egyetemeken toboroz a Microsoft

Egyetemeken toboroz a Microsoft

2005. október 15. 12:04, Szombat
Bill Gates, a szoftvercég elnöke több észak-amerikai egyetemen tartott előadást, ahol bemutatta a vállalat legújabb fejlesztéseit, és a következő évekre nézve többek között a DVD-korszak végét jósolta.

Gates a napokban hat vezető észak-amerikai egyetemen tartott előadást, amelyek mind jó hírnevet vívtak ki maguknak a szakemberképzés területén. A háromnapos túra során a Michigan Egyetemen, a Wisconsin Egyetemen, a New York-i Columbia Egyetemen, a New Jersey-i Princeton Egyetemen, a washingtoni Howard Egyetemen, illetve a kanadai Waterloo Egyetemen járt. Előadásain kiemelte a jövő generáció szerepét, beszélt a vállalat újdonságairól, és említette az IT-világban várható fejleményeket.

"Az elkövetkező tíz évben nagyobb változások elé nézünk, mint az elmúlt harmincban" - jelentette ki az elnök, amivel a Microsoft 30. évfordulójára utalt. Beszédeiben nem hangoztak el váratlan bejelentések, ám néhány érdekességről szót ejtettek. Többek között bemutatták a hamarosan megjelenő Xbox 360 konzolt, néhány fejlesztői eszközt, illetve egy digitális fotóalbum szoftvert, amely háromdimenziós funkciókkal is bír. Gates szerint azonban az előadások legnagyobb előnye, hogy betekintést nyernek az új generáció életébe.

Ez főleg az új szokásokra, a forradalmi jellegű technológiákhoz való viszonyt, alkalmazkodást illeti. Véleménye szerint ugyanis a vásárlói igények, kívánságok ismerete elengedhetetlen a szoftverfejlesztésben és itt a pénzügyi ráfordításoktól a nemi megoszlásig rengeteg téma érdekes lehet. Természetesen az utánpótlás szempontjából sem egy utolsó lehetőség, hiszen egyedül a Howard Egyetemen 73 hallgató szerzett ösztöndíjat Gates alapítványa jóvoltából. "Nincs ennél élvezetesebb dolog a világon" - jelentette ki a szakmáról a vállalat elnöke. "Mi a Microsoftnál igyekszünk a legjobbakat kiválasztani és tehetséges szakembereket alkalmazni projektjeinkben."

Véleménye szerint a szoftverpiac aranykorát éljük, és ez még jó néhány évig kitarthat, amennyiben megfelelő stratégiát követünk. Gates egyben a DVD halálát is megjövendölte, amit szerinte a HD DVD követ majd, de csak rövid ideig, mivel ez lesz az utolsó fizikai formátum. Néhány éven belül ugyanis az internet veszi át az optikai adattárolók helyét, és szinte minden adatot a világhálón tárolunk majd, drasztikusan csökkentve a fizikai adathordozók számát.

"Rövid időn belül 4 GB memória általánosan elterjedt lesz" - jósolta, amivel akaratlanul is egykori híres kijelentésére emlékeztetett. A hallgatók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy felvegyék a versenyt az egyre erősödő konkurenciával, így a Google-lal szemben. Ez utóbbit saját keresőjük intenzív fejlesztésével tudják elérni. A szoftvercég legutóbb a Windows XP Media Center 2005-öt frissítette, mégpedig egy nagyobb javítócsomaggal, amely azonban terjedelmét tekintve némileg elmarad a várakozásoktól.

A legfontosabb változtatás, hogy az operációs rendszer ezentúl felismeri a hálózatra csatlakoztatott Xbox 360 konzolt. Saját adataik szerint a hardvergyártók eddig 4 millió példányt vásároltak a Windows speciális változatából, ami az asztali PC-k amerikai piacának 46 százalékát teszi ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások