Doom - Uwe Boll tehet egy szívességet

Doom - Uwe Boll tehet egy szívességet

2005. november 10. 11:32, Csütörtök
2005. november 10-e pirosbetűs ünnep egy valamirevaló hazai filmkedvelő FPS-fanatikus számára. A piros szín miértjére a választ négy betű jelenti. D. O. O. M.

Megérkezett a hazai mozikba a legújabb és talán legtöbbek által várt számítógépes játék adaptációja, a Doomé. A producerek és jogtulajdonosok már elég régóta dédelgették minden FPS-ek egyik nagyszülőjének megfilmesítését, bár mostanában Uwe Boll csínytevései miatt a gamerfilmek renoméja erőteljesen lecsökkent. Talán ezért is várták olyan sokan a Doom premierjét, ami az Egyesült Államokban viszonylagos gyenge kezdés után reménytelenül kemény mélyrepülésbe kezdett és úgy néz ki, hogy a 60 millió dollárból gyártott film odaát mindössze 30 millióval kénytelen megelégedni.

A Doom történetéről annyit érdemes elöljáróban megemlíteni, hogy először is felejtsük el a játék történetét, hiszen Dave Callaham forgatókönyvíró megérezte pennájában/laptopjában a zubogó kreativitást és úgy döntött, hogy ő művészemberebb annál, mintsem hogy csak úgy szolgai módon lemásolja a játék történetét. Így az eseményeket a Marsra és egy titokzatos eltűnésekkel megtizedelt kutatóbázisra helyezte, ahol a helyzetet megoldandó egy elit harcosokból álló csapatot vezényelnek ki.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A csapat alfa hímjét, Sarge-ot maga Dwayne Johnson, alias The Rock (Skorpiókirály, Az Amazonas kincse) alakítja, akinek nem esik nehezére a brutális, ám vezetésre termett őrmester figurájának elsajátítása. A másik főszereplő - sőt sajnos az igazi főszereplő - mellette a Grimmet alakító Karl Urban, akit legtöbben Éomerként ismerhetünk a Gyűrűk Ura trilógiából. A kommandó többi, névtelen és politikailag korrekt módon összeválogatott tagja a nézőnek egyértelmű módon csak azért került a filmbe, hogy rövidebb-hosszabb vászonjelenlét után távozhassanak halálnak halálával.

Mindössze a tolószékes Pinkyt alakító Dexter Fletchert (Blöff, Elit alakulat) érdemes megemlíteni, akinek egyes pillanatai valóban a számítógépes játékra emlékeztetnek, valamint a hálistennek nem szeretőt, hanem csak szerető testvért játszó női főszereplőt, Rosamund Pike-ot. Rá amellett, hogy elfelejtettek melltartót adni (vagy csak hideg volt a forgatáson - huncut lengyel direktor), még némi színészi feladatot is rámertek bízni a tesztoszterontól túlzsúfolt közegben.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A film igazi európai koprodukciós körülmények között készült, hiszen a forgatás nagy részét Csehországban, Prágában vezette a lengyel származású Andrzej Bartkowiak direktor, akinek hatalmas operatőri múltja után a Doom volt a negyedik játékfilmje (előző filmjei Öld meg Rómeót, Sebhelyek, Bölcsőd lesz a koporsód). A feka akciófilmek világából a scifi-horror területére való áttérés azonban sajnos nem volt zökkenőmentes, hiszen a rendezőre túlságosan is hatott egy bizonyos idegen fajról, az Alienekről szóló trilógia.

Nagyjából ezt az eszköztárat felhasználva vitte vászonra a filmet, amelyben azért ha csak rövid időre is, de minden néző átélheti azt a 4 és fél percet, amit a rendező arra szánt, hogy FPS szemszögből mutassa be a film történéseit. A rövidke, ám annál hatásosabb jelenet egyértelműen a film csúcspontjának számít és felcsillant némi valóban egyedi Doom-jellegezetességet.

Sokan attól tartottak, hogy Uwe "Der Hentes" Boll, mivel legújabb filmjének, a Bloodrayne-nek forgatása a Doom-éval párhuzamosan, attól nem is olyan messze, Bukarestben és Erdélyben zajlott, talán átrándul, hogy aurája segítségével egy kicsit rásegítsen a derék lengyel rendező művére. Szerencsére a Doom forgatásának idejére a cseh hatóságok megszigorították köztársaságuk határainak védelmét, így a német pénzmágus nem tudott a forgatás közelébe férkőzni és ez szerencsére meg is látszik a filmen. Elég jól elkerüli a gagyikra jellemző buktatókat, de talán ezen kátyúk közt ugrálás következtében a középszer mocsarába mégis csak sikerült valahogy belekerülni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Doom nem hentesmunka - mint ahogy a Boll-filmek nagy része -, hanem inkább jó (vagy kevésbé jó) iparos melónak sikeredett. Az ember szinte sajnálja, hogy nem lett még iparosabb a meló és megpróbáltak némi kreativitást vinni a filmbe. Számítógépes játék ide vagy oda, úgy gondolom egy Doom-típusú film akkor működött volna leginkább, ha csak mocsok módon agyatlan, cseh-ukrán ipari metálos zenei aláfestéssel ellátott lövöldözésből állna.

Persze ezt már akkor lehetett sejteni, amikor kiderült, hogy a történet inkább fog a nyalka Karl Urbanra, mint sem az expankrátor The Rockra épülni. Lehet, hogy ez az, ami hiányzik a filmből, mert valamiért pont akkor, pont annak a filmnek az esetében gondolták úgy az írók, hogy forgatókönyvet kell írni, amikor igazából szükségtelen lett volna. A végeredmény mindezek ellenére nem is annyira csalódást keltő, hanem egy visszafogott tömegelvárásokat tükröző gyenge közepes lenne.

Mindenesetre emelje fel a kezét, aki arra számított, hogy a Doom fogja megreformálni a számítógépes játékokból készült filmeket! Nem nagyon hinném, hogy sokan különösebb elvárásokkal felvértezve érkeznének a filmet megtekinteni - az ő nagy részük nem is fog csalódni a Doomban. A közönség másik részének pedig érdemes eszében tartania azt a minimalistának mondható álláspontot, miszerint volt már rosszabb, és lesz még rosszabb.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ez utóbbi kijelentés annak fényében pedig valószínűleg hamarosan igazolást nyer, hogy Uwe Boll legújabb adaptációja, a Bloodrayne októberi premierjét elhalasztották, mivel a gyártó stúdió nem vállalta a film bemutatását, mondván az nem üti meg a moziba kerüléshez szükséges színvonalat. Természetesen Boll mester sem elveszett gyerek, azonnal lefizetett egy miniforgalmazót és megvetette filmjének bemutatási jogait, ezért a Doomból esetleg kiábrándultak 2006. január hatodikán Amerikában már részesei lehetnek a Bloodrayne-nek.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Doom
feliratos amerikai sci-fi, 100 perc, 2005

Rendező: Andrzej Bartkowiak
Forgatókönyvíró: Dave Callaham
Operatőr: Tony Pierce-Roberts
Zene: Clint Mansell
Producer: John Wells, Lorenzo di Bonaventura
Vágó: Derek Brechin, Peter Dansie, Chris Lloyd

Szereplők:
Karl Urban (John Grimm)
The Rock (Sarge)
Rosamund Pike (Samantha)
Ben Daniels (Goat)
Dexter Fletcher (Pinky)


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások