Peter Berg ázsiai remake-et forgat

Peter Berg ázsiai remake-et forgat

2005. november 13. 16:33, Vasárnap
Igazán nem meglepő, ha valamelyik stúdió bejelenti, hogy egy Ázsiában nagy sikert arató film feldolgozásának jogát megvették, és hamarosan a mozikba kerül az amerikanizált változat. Ezzel mindössze az a baj, hogy az eredeti színvonalát - kevés kivételtől eltekintve - nem sikerül elérnie.

A kivételek között szerepel A kör valamint Az átok című horror remake. A rémisztgetés mostani sikertelenségét látván új műfajt találtak maguknak: akció. A Szigorúan piszkos ügyek és az Oldboy után most a Cheung Fo következik. Az amerikai verziót az akció-specialistának mondható Peter Berg vezényli le. Az ő nevéhez fűződik többek közt Az Amazonas kincse valamint a sport-dráma Péntek esti fények is.


A The Mission munkacímet viselő remake San Francisóban és Las Vegasban játszódik. A történet középpontjában egy csapat bűnöző áll, akik a helyi gengszter testőreként tevékenykednek. Ám barátságukat kikezdi, mikor egyikük feljebb lép a ranglétrán.

A remake az eredetivel ellentétben a hangsúlyt inkább a drámai vonalra helyezi. A szereplők kiléte egyelőre nem ismert.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások