Bezárt az Internet2 fájlcserélő hálózata

Bezárt az Internet2 fájlcserélő hálózata

2005. november 15. 17:21, Kedd
Az elsősorban egyetemek és kutatóintézetek között működő, nagy sebességű Internet 2 eddig az i2Hub nevű hálózat segítségével szolgálta ki a letöltőket, ám a kiadók nyomására most befejezte működését.

A gyorsan növekvő fájlcserélő hálózat felbukkanásáról tavaly májusban mi is hírt adtunk. Akkor úgy tűnt, hogy a terjedés megállíthatatlan lesz, még akkor is, ha az amerikai kiadókat tömörítő RIAA már idejekorán felfigyelt a hálózatra. Nem is kellett ehhez különösebb jóstehetség, hiszen az Internet2 jóval nagyobb sebességet biztosít elődjénél, amely azonban nagyrészt parlagon, kihasználatlanul hever. Bekövetkezett az elkerülhetetlen és a fájlcserélők - elsősorban egyetemi hallgatók - az utódot is meghódították, a kiadók nem kis bosszúságára.

Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a jogvédők megindítsák első nagyobb támadásukat a hálózat ellen. Idén áprilisban 18 hallgatót pereltek be a szerzői joggal védett tartalmak terjesztése miatt, ezzel az i2Hub megszűnt egyfajta menedékként szolgálni. A RIAA októberben vette ismét célkeresztjébe a szoftvert, pontosabban az szupergyors hálózaton tevékenykedő fájlcserélőket. Addigra összesen 39 egyetem és főiskola 560 hallgatóját jelentették fel és nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak megelégedni ennyivel.

A kiadók részéről tapasztalható folyamatos nyomás mostanra oda vezetett, hogy a fájlcserélő hálózat végleg bezárt, ahogy az saját weboldalán is olvasható. Bár az alapító Wayne Chang a Cnetnek nem volt hajlandó kommentálni a hírt, teljesen világos, hogy mi váltotta ki a drasztikus lépést.

Az iMesh, a WinMX, az eDonkey és Grokster után tehát a következő generációs kísérlet is befejezte működését, és a jogvédők újabb jelentős győzelemnek örülhetnek. Ez azonban csak látszatgyőzelem, mert a bezárásokkal és perekkel mindössze a tüneteket kezelik, nem pedig a kiváltó okokat, ami ennél jóval fontosabb lenne.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások