Újabb fejezettel bővült a Sony-BMG rootkit-botrány

Újabb fejezettel bővült a Sony-BMG rootkit-botrány

2005. december 1. 09:51, Csütörtök
Tovább dagad a Sony-BMG másolásvédelméhez kapcsolódó botrány. A legújabb információk szerint a vállalat már október 4-én, vagyis jóval négy héttel az ügy kipattanása előtt tudta, hogy milyen veszélyeket hordoz magában másolásvédelme.

Mint ismeretes, eddig úgy tudta mindenki, hogy a lavinát Mark Russinovich ominózus cikke indította el, amelyben a szakember igyekezett felhívni a figyelmet a másolásvédelem rootkit-képességeire. Most kiderült, az F-Secure finn számítógépes biztonsági cég már október 4-én jelentkezett a Sonynál és jelezte, hogy baj van az XCP-vel. Az F-Secure figyelmét a problémára John Guarino, a TecAngels.com nevű oldal tulajdonosa hívta fel.

A Sonynál azonban senki nem foglalkozott az üggyel és amikor október 20-án egy telefonkonferencián a First4Internet képviselői is meghallgatták az F-Secure munkatársainak beszámolóját, akkor sem történt semmi. A First4Internetnél egyszerűen nem vették komolyan a bejelentést, az egészet elintézték azzal, hogy "majd jövőre kiadnak valami javítást erre a kis hibára".

A hanyag nemtörődömség valóban sokba kerülhet a Sony-BMG-nek ugyanis időközben már Eliot Spitzer New York-i államügyész is vizsgálatot indított az XCP ügyében. Az ok: a Sony ígérete ellenére továbbra is kaphatók a kereskedelemben a másolásvédelemmel ellátott zenei CD-k. "Sajnos, számos jel mutat arra, hogy nem tűntek el ezek a CD-k az üzletekből. Így kénytelen vagyok vizsgálatot indítani az ügyben" - nyilatkozta Spitzer.

Korábban nyomozók járták végig New Yorkot és több áruházban, így például a Wal-Mart és a BestBuy üzleteiben is tucatszámra találtak XCP-vel ellátott albumokat. Az államügyész azt javasolta a felhasználóknak, hogy ne vásárolják meg ezeket a CD-ket, de ha már megvették őket, még véletlenül se játsszák le őket a számítógépükben. Spitzer ezután felszólította az áruházakat, hogy az összes XCP-s CD-t küldjék vissza a Sonynak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások