Személycserék a Sony BMG-nél

Személycserék a Sony BMG-nél

2005. december 5. 15:30, Hétfő
A Sony és a Bertelsmann közös tulajdonában lévő cég nagyarányú átszervezést hajtott végre a befolyása alatt álló kiadók vezetésében, és mára ígéri saját rootkit szoftverének eltávolítóját, ami lezárhatja a botrányt.

A Sony BMG pénteken vezérelte le a kiadók vezetésénél korábban elhatározott személycseréket. Az amerikai részleg elnöke Michele Anthony lett, aki új pozíciója mellett továbbra is betölti a Sony BMG alelnöki posztját. Pénzügyi igazgatóként és egyben alelnökként Alan Price segít neki, aki meglehetősen nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, hiszen 14 éve tölt be hasonló posztokat a óriáscég különböző részlegeinél. A további személycserék három csoportot érintenek, ezek sorrendben az Epic, a Columbia Records, valamint a Sony Urban Music.

Az új kinevezésektől megújulást, pontosabban a bevételek jelentős növelését várják az anyacégnél. Erre szükség is van, hiszen a legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban 10 százalékkal estek vissza az eladások, míg a Sony kiadói 7 százalékos csökkenést szenvedtek el. Igaz, a bevételek terén már nem állnak olyan rosszul, sőt, a két évvel ezelőtt ismertetett veszteségek után most 120 millió dolláros pozitívumot értek el. Kétségtelen azonban, hogy a rootkit-botrány miatt sokat esett a kiadó ázsiója, és sokan elzárkóztak újabb Sony termékek vásárlásától. Természetes, hogy a vállalat igyekszik lezárni a kellemetlen ügyet, amit az eltávolító szoftver új verziójával tehetnek meg leggyorsabban.

Ezt az USA Today szerint mára ígérték, ám az oldalon egyelőre csak a speciális másolásvédelemmel ellátott albumok listája elérhető. Egészen pontosan 52 címről van itt szó, míg a teljes darabszám valahol 4 és 5 millió között lehet. A kiadó korábban ígéretet tett ezek visszahívására, ám a visszajelzések alapján nyilvánvaló, hogy még mindig sok példány található az üzletekben. Amennyiben sikerül végrehajtani ezt a két lépést, már csak a perek maradnak hátra, amelyek azonban jóval tovább elhúzódhatnak.

A kiadót ugyanis időközben kaliforniai vásárlók egy csoportja, Texas állam, valamint több magánszemély is beperelte, és maga Eliot Spitzer New York-i államügyész is vizsgálatot indított az XCP ügyében. Legutóbb New York és Massachusetts államügyésze is kritizálta a vállalatot, amiért még mindig nem vonta vissza a rootkittel kiadott lemezeket. Bármennyire is igyekeznek tehát, egy jó ideig nem fognak tudni kimászni az ügyből.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások