Microsoft: 2007-ben jön az SP3

Microsoft: 2007-ben jön az SP3

2006. január 20. 19:50, Péntek
Mivel a Microsoft idén elsősorban a Windows Vista operációs rendszerre kíván koncentrálni, a cég bejelentette, 2007-ig biztos nem áll elő újabb Windows XP szervizcsomaggal.

Az új frissítés időpontjával és tartalmával kapcsolatos találgatások már rögtön a Service Pack 2 megjelenése után szárnyra kaptak. Az SP2 több olyan újítást is magában foglalt, amelyek nem megszokottak egy hagyományos Microsoft frissítő csomag esetében. A fejlettebb vezetéknélküli hálózattámogatás mellett biztonsági fejlesztések, valamint a felugró ablak blokkolása is helyet kapott a csomagban. A Microsoft France vezérigazgatója még szeptemberben megerősítette, hogy már dolgoznak a Service Pack 3-on, ám a megjelenésére csak a Vista után érdemes számítani.


Az SP2 egyik újítása: a Biztonsági Központ

A cég folyamatosan frissülő oldalán az olvasható, hogy a korábban közreadott idei megjelenés helyett várhatóan csak 2007 második félévében lesz elérhető a Windows XP Service Pack harmadik verziója. A hírek szerint a frissítés mind a Home, mind a Professional változatokhoz elérhető lesz majd, azonban csak jóval később, az idei év második felében megjelenő Vista után lesz elérhető - írja a Silicon.com. Októberben egy házilag barkácsolt előzetes is megjelent a világhálón, ám akkor a cég gyorsan annak mellőzésére szólított fel.

"2007 második felében megjelentetünk még egy szervízcsomagot az XP operációs rendszerhez, jóval az után, hogy a termék életciklusa lejár" - írta a cég egyik képviselője a CNet Newsnak küldött levelében. "Azonban most elsősorban a Windows Vistát tartjuk szem előtt - több részlettel szolgálhatunk majd az új szervízcsomaggal kapcsolatban, ha a Windows Vista már a boltokban lesz" - tette hozzá. A Microsoft elzárkózott attól, hogy elárulja, milyen új tulajdonságok és foltozások szerepelnek majd az SP3-ban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások