Továbbra is az AGB méri az MTV nézettségét

Továbbra is az AGB méri az MTV nézettségét

2006. február 8. 23:59, Szerda
Egyetlen pályázóként az AGB Nielsen Médiakutató Kft. nyerte meg a Magyar Televízió által a tévénézési szokások műszeres mérésére kiírt közbeszerzési pályázatot.

Az MTV korábban hirdetmény nélküli tárgyalásos tendert írt ki, amelyre csak az AGB Nielsent hívta meg, ám akkor a Közbeszerzési Döntőbizottság ezt nem fogadta el, és nyilvános pályázat kiírására szólította fel a köztelevíziót. A nyertes három évre szerez jogot a szolgáltatásra; a köztelevízió legfeljebb 700 millió forintot szánt erre a célra. Napjainkban Magyarországon ugyan csak az AGB Nielsen foglalkozik ilyen tevékenységgel a televíziók számára - az MTV-nek korábban is e cég végezte ezt a feladatot -, ám más cégek is képesek lennének erre.

"A GfK Hungária Piackutató Kft. már egy ideje érdeklődik az ilyen feladatok iránt, ám ebben az esetben nem biztosított a verseny, és a legtöbb piaci szereplő számára lehetetlen megfelelni ezeknek a pályázati feltételeknek" - mondta a pályázat kiírásakor Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója. Vélhetően az is visszatartotta a GfK-t az indulástól, hogy az értékelésben a legnagyobb (50 százalékos) súllyal a szolgáltatás mielőbbi megkezdése szerepelt. Márpedig ez a kritérium állította a legnagyobb feladat elé az új piaci szereplőket, hiszen a rendszer kiépítése fél-egy évet igényel, az MTV pályázatán pedig az volt előnyben, aki mielőbb, például a szerződés megkötését követő napon már képes a feladat ellátására. Ez pedig a már piacon lévő pályázónak kedvezett - vélik szakértők.

A nyertesnek a négy éven felüli népesség körében kell a műszeres méréseket elvégeznie, egy 850 háztartásból álló panelen. A szolgáltatónak percenkénti nézettségi adatokat kell gyűjtenie (a nap 24 órájában, az év minden napján) és ezekből adatbázist készítenie, továbbá másnaponként online adatokat kell szolgáltatnia a megrendelőnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások