GPS-ből is megárt a sok

GPS-ből is megárt a sok

2006. február 23. 10:21, Csütörtök
Egy brit biztosítótársaság által közzétett felmérés szerint az autókban használatos GPS navigációs rendszerek több kárt okozhatnak mint hasznot, mivel elvonják a vezető figyelmét a közlekedésről.

A Privilege Insurance brit biztosítási cég adatai azt mutatják, hogy a GPS-t használó sofőrök 19%-a képtelen rendesen figyelni a vezetésre, a hagyományos térképet használóknál ez a szám 17% volt. Ráadásul a cég úgy találta, hogy a navigációs rendszerek sokkal zavaróbbak, mintha a sofőr egy kormányra terített térképet bogarászna. A probléma hátterében vélhetően az állhat, hogy a tízből egy sofőr nem rögzíti az útvonalat navigációs rendszerében elindulás előtt, ráadásul a feledékenyebb sofőrök mintegy fele elismeri, hogy vezetés közben próbálja meg bevinni a tervezett útvonalat.

Minden nyolcból egy sofőr nyilatkozott úgy, hogy egyedül a GPS-re hagyatkozik, az útvonal ellenőrzése nélkül. Persze a technológia a legtöbb esetben pontos, ám néha előfordulhatnak olyan hibák is, amelyek veszélybe sodorhatják a vezetőt - például ha rossz haladási irányt javasol a rendszer egy egyirányú utcában.

A figyelmetlen vezetők és a navigációs rendszerekbe vetett túlzott bizodalom már jó ideje áll gúnyos tréfák kereszttüzében az amerikai biztosítási piacon. A Nationwide Auto Insurance 2005 végén olyan reklámfilmet vetített le, amelyben a figyelmét vesztett, kizárólag GPS-ére hagyatkozó vezető egyenesen belerohan egy kávézó kirakatába. Azonban ez a jelenség nem csak humor forrását jelenti a biztosítási cégek számára. "Kutatásaink azt támasztják alá, hogy a nem megfelelően használt műholdas navigációs rendszerek is veszélybe sodorhatják a vezetőt" - fogalmazott a Privilege vezérigazgatója.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások