2006. február 24. 13:02, Péntek
Komolyabb elismerést itt csalt ki belőlem először (hangsúlyozom először, de nem utoljára) a játék. A Notre Dame, a Louvre, néhány park és a Szajna látványhűen szerepel a játékban, aki járt ott, biztosan egyetért majd velem. Igaz, az utcák szélesebbre lettek szabva, hiszen Párizs történelmi negyede nem 8-10 tankra lett tervezve. További gyönyörforrás az évszakok váltakozása, az időjárás és egyéb, a stormos fiúktól megszokott meghökkentő dizájn.
Az őszt, a telet és a nyarat volt szerencsém látni, mindegyik meggyőző. Ugyan állítólag a tavasz a tesztelő közönség szerint kicsit drogos hallucináció hangulatú, de a fejlesztők elmondásuk szerint csupán a rügyező fákat igyekeztek visszaadni - nem nagyon ábrázoltak még tavaszt háborús stratégiában. A víz persze még varázslatosabban csobog, a fák még látványosabban lengedeznek. Az átvezető animra először azt hittem, hogy renderelt, pár másodperc kellett hozzá, hogy leessen, bizony ez a grafikus motor műve.
Persze azért annyira ne könnyezzük meg a dolgot, ugyanis vas is kell a látványelemek alá. A tesztgépen - ami egy 3 GHz-es Athlon volt X800-as ATI kártyával - szépen futott 100 fps körül, de kb. ennyi kell is hozzá. 768 MB memória mindenképp ajánlott lesz és elindításához legalább GeForce 440MX videókártya kell. Cserébe esik a hó, az eső és olyan gép intelligenciát kapunk, ami nem mindennapi. Kicsit meglepődtem, mikor egy előretolt csapatomat megtámadta három tank, de csak kettő maradt a helyszínen, a harmadik nekiindult a viszonylag védtelen bázisomnak. Más esetekben rendszeresen hátba támadtak megkerülős taktikával, és persze okosan visszahúzták vonalaikat, ha nagy csapattal közeledtem.
Mosolygásra is volt azért alkalom a bemutató során, főleg, mikor a pályafejlesztő fiúk csapatának legelborultabb tagja által konstruált küldetést próbáltam ki. A szitu eleve izgalmas volt: több száz egység lőtte egymást folyamatosan oda-vissza, igazi frontvonali érzést támasztva, miközben nekünk egy szerény kis kontingenssel kellett besegíteni nekik. Haladtam is előre egészen addig, amíg egy domb mögött lévő 4-6 Katyusa 1 másodperc alatt elintézte seregem nagyobb részét. Állítólag ezek a durvulások a végleges változatban nem kapnak helyet, legalábbis könnyű és közepes fokozaton, de mindenki számíthat egy igen vérpisilős nehéz beállításra.
A
World of Warcrafton rajta maradt fejlesztőgárda - igen, egy egész klánnyi Stormregion-tag borzolja még ma is Azeroth lakóinak idegeit - számos dologban merített a Blizzard termékéből, sőt visszanyúlt a
Warcraft III-hoz is. A példa kedvéért seregünk gerincét az Officerek (tiszt) adják majd, akik - a fantáziavilág hőseinek analógiájára - könnyen haló, de több komoly extra képességgel rendelkező egységek lesznek. Területre ható passzív és különböző ultraerős, de ritkán használható aktív képességgel rendelkeznek. Ezenkívül az egységek tulajdonságai - eltérve a megszokott kliséktől - egyedi szájízt kaptak. A hipergyors, de gyenge felderítő alakulat például légicsapást rendelhet el bármilyen Fog of War-mentes (azaz egységeink előtt ködbe burkolodzó) területre, ezáltal komoly tényezővé lép elő.
Ezeken túl persze mind a körülbelül 100 féle egység rendelkezik majd valami egyedivel, tehát a vén rókáknak is lesz mit tanulni a játékban. Hogy mikor? A játék várhatóan májusban jelenik majd meg, és reméljük, hogy a lendületet nem töri meg a kora nyári szezon őrülete, azaz a foci-vb. Mivel a fő piac az angol, a német, a francia és az olasz terület, ami mind átitatódott a futball szeretetével is, ezért szerintem nem a legjobb ötlet két héttel a világbajnokság előtt kiadni egy ilyen értékes anyagot, mert lehet, hogy senki nem figyel majd rá.
Bár az egyjátékos rész már majdnem kész, és már csak az animációk és hangok készülnek, a játék azért még nyüzsög a hibáktól. De bízom benne, hogy a srácok belehúznak és tavasz végén egy profi munkát csomagolhatnak be a dobozba. Negatív dolgokat ugyan nem sokat tapasztaltam, de ezeket le sem írom, hiszen három hónap alatt még sokminden változhat. Az viszont tény, hogy magamra kellett parancsolni, hogy ne játsszak tovább: vérbeli stratégaként akár bent is aludtam volna ezért az anyagért.
További játékképeket a következő oldalon láthattok!