Még mindig vezet az afro-film

Még mindig vezet az afro-film

2006. március 6. 15:27, Hétfő
A múlt héthez képest alaposan átrendeződött az amerikai bevételi lista. Az élen azonban nem történt változás, Tyler Perry afro-amerikai vígjátéka továbbra is vezet.

Bevételeit egyetlen új bemutató sem veszélyeztette. A film 13 millió dollárral ismét az első helyre került, így összesen 48 millió dollárt hozott vissza a készítőknek. A második helyen debütált Bruce Willis új akciója, a 16 Blocks. A Richard Donner rendezésében készült film majdnem 12 milliós nyitó hétvégéjével szépen kezdett.


Richard Donner instruálja Bruce Willist

Jack Mosley csupán haza akart menni és benyakalni valami erőset. Ám a kiégett nyomozót 8 óra 2 perckor megbízzák egy piti bűnöző kíséretével. Eddie Bunkernek pontban 10 órakor lesz a tárgyalása, Mosley feladata biztosítani, hogy meg is jelenjen. A tárgyaló mindössze 16 háztömbnyire van a rendőrségtől, így mindössze negyed óra lenne az út. Ám egyesek ezt nem szeretnék.

Harmadik helyre szorult vissza a megtörtént eseményeken alapuló Eight Below, mely eddig több, mint 58 milliót kapart össze. Negyedik helyen kezdett Milla Jovovich régóta várt akció-sci-fije, az Ultraviolet. A 30 millióból készült film első hétvégéjén több mint 9 millió dollárt hozott össze.


Jovovich akcióba lépett

A 21. század végén játszódó filmben az emberiséget két részre osztotta egy titokzatos vírus. Az egyik a hatalmas sebességgel, rendkívüli ellenállóképességgel és intelligenciával "megáldott" vámpírok faja, a másik pedig az "egyszerű" emberek csoportja. A két faj között kíméletlen polgárháború dúl. Ebbe csöppen bele a fertőzött Ultraviolet, aki egy 9 éves emberfiút véd saját fajtájától. Az emberek kormánya ugyanis halálra ítélte őt, mert egy jövendölés szerint a fiú okozza vesztüket.

Ötödik helyen szintén egy új belépő, az Aquamarine található. A sellőlány kalandjait bemutató vígjáték 7 millió dollárt szedett össze a kasszáknál. Mivel a gyártási költségek nem ismertek, így csak tippelni lehet, hogy ez egy ilyen filmnek elég szép kezdet.

Egy hatalmas vihar után egy gyönyörű sellőt mos a partra a víz. Aquamarinera két tinédzser lány talál rá, akik kezelésbe veszik. Az amúgy sem épp kellemes helyzetet bonyolítja, hogy a sellő beleszeret egy helyi életmentőbe, akinek meghódításában újdonsült barátnői is segédkeznek.


Nálunk csak videón jön a Dave Chappelle's Block Party

A rózsaszín párduc visszacsúszott a hatodik helyre. A Steve Martin-féle feldolgozásnak mindössze 10 millió kell, hogy visszatermelje 80 millió dolláros előállítási költségeit. A remake-et egy újabb beszálló, a Dave Chappelle's Block Party követi. A film érdekes ötvözete a komédiának és koncerteknek, melyet egy 1973-as dokumentumfilm inspirált.

Nyolcadik a Csajozós film, kilencedik a Curious George. A mostani listát Harrison Ford és a Tűzfal zárja.

Jövő héten is jön jópár film, melyre már régóta várunk. Először jön egy remake, a The Hills Have Eyes, mely a horror kategóriát képviseli. Utána Colin Farrell és Salma Hayek romantikázik az Ask for Dust-ban. Végül Michael Keaton komédiázik a Game 6-ban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások