12 millió eurót "hoztak össze" online csalók

12 millió eurót "hoztak össze" online csalók

2006. március 9. 09:25, Csütörtök
Egy négy férfiból álló csoport ellen emelt vádat az osnabrücki ügyészség. A bielefeldi Westfalen Blatt információi szerint a négy gyanúsított több mint 100 000 embert vert át és közel 12 millió euróval károsította meg őket.

Mint azt Jürgen Lewandrowsky, az osnabrücki ügyészség munkatársa elmondta, a négy elkövető négy különböző városból, Paderbornból, Essenből, Mettmannból és Lettország fővárosából, Rigából származik. A bűnözők ellen a vád hivatalosan csoportosan, nyereségvágyból elkövetett számítógépes csalás, valamint adatok meghamisítása.

A vádiratból kiderül, hogy amikor a gyanútlan felhasználók ráklikkeltek az eredeti oldalakra a megtévesztésig hasonlító portálokra, automatikusan feltelepült a számítógépükre egy betárcsázó program. Ez a kártevő először megváltoztatta számítógépük biztonsági beállításait, kiiktatta vagy megtévesztette a feltelepített tűzfalat és vírusirtót, majd ezek után létrehozott egy rejtett emelt díjas kapcsolatot. Végül az alkalmazás letörölte magát a megtámadott a PC-kről. A legtöbb áldozatnak csak akkor tűnt fel, hogy nem stimmel valami, amikor kézhez kapták az aktuális telefonszámláikat és a telefonhívások között rendszeresen előfordultak az 1,86 euróba kerülő emelt díjas hívások.

Egyes esetekben az okozott kár elérte a 3000 eurót is. A telefontársaságok az így szerzett bevételeik jelentős részét átutalták az emelt díjas szolgáltatások üzemeltetőinek, vagyis a négy férfinek. Az előzetes becslések szerint 12 millió euró folyt be a bandatagok számláira, ebből az összegből 6,5 millió euró külföldi bankszámlákra került.

Lewandrowsky szerint a pénz egyszerűen eltűnt. Az ügyészek azt feltételezik, hogy Lettországban folyószámlák kusza hálózatát hozta létre a négy férfi és ezek között a számlák között tologatták a pénzt. "Egyszerűen nem jutunk a pénz nyomára. Ha egy bankot fel is derítünk, a pénz már rég nincs ott és senki nem tudja, hova lett" - nyilatkozta az ügyész. Két lett programozó és egy lett ügyvéd ellen a német ügyészek kiadatási eljárást kezdeményeztek Rigában. A csalók és segítőik akár több éves börtönbüntetést is kaphatnak. A pórul járt emberek ezreit azonban ez aligha vigasztalja.

Az úgynevezett betárcsázós programok ma már nem igazán számítanak népszerűnek a bűnözők körében. Ezeknek az alkalmazásoknak néhány évvel ezelőtt volt a nagy korszaka, amikor tucatszámra szereztek ily módon pénzt a fehér galléros elkövetők. Szerencsére egyre több helyen sikerült felvilágosítani az embereket, hogy milyen jelekre figyeljenek és ebben nagy szerepe van a különböző felvilágosító oldalaknak. Nem árt például áttanulmányozni a Nemzeti Hírközlési Hatóság oldalát sem, ahol leírják nem csak a "tüneteket", de a betárcsázó programok elleni hatékony védekezésre is megoldásokat kínálnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások