Lehallgatási botrányba keveredett az AT&T

Lehallgatási botrányba keveredett az AT&T

2006. április 14. 13:04, Péntek
Az amerikai vállalat törvénytelen módon segített a belföldi titkosszolgálatoknak vezetékes és mobil telefonbeszélgetések lehallgatásában, valamint abban, hogy illegális módon férjenek hozzá több e-mail tartalmához.

Az AT&T ráadásul most megpróbálja az összes bizonyítékot eltüntetni, hogy még véletlenül se férhessen hozzá senki sem az együttműködést igazoló dokumentumokhoz. A botrányt Mark Klein, a cégnek 22 éven át dolgozó technikus robbantotta ki, amikor a feljegyzéseit elküldte az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű polgári jogi szervezetnek és a New York Times újság szerkesztőségének.

Klein elmondása szerint San Fransiscóban létezett egy különleges helyiség az AT&T épületén belül, amelyet egy titkos megállapodás keretében korábban az NSA, vagyis az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársainak a rendelkezésére bocsátott a vállalat. A technikus beszámolójából kiderül többek között, hogy ez a helyiség el volt látva a lehető legkorszerűbb technikai felszereléssel.

Ezeknek a készülékeknek a segítségével az AT&T, illetve az NSA szakemberei képesek voltak gyakorlatilag bármely mobil, vezetékes vagy online telefonbeszélgetést lehallgatni és rögzíteni, internetes adatokat átnézni és letölteni, valamint elektronikus levelekbe beleolvasni és ezek tartalmát lemásolni.

A botrányt kirobbantó férfi elmondta azt is, hogy az AT&T, illetve az NSA munkatársai gyakorlatilag semmilyen határt nem ismertek és az elképzeléseik megvalósításához semmitől nem riadtak vissza. A birtokába jutott bizonyítékok alapján az EFF azonnal feljelentést tett az amerikai cég ellen. Az AT&T azonban megpróbálja az egész ügyet eltussolni és a kikerült kompromittáló bizonyítékokat megszerezni, illetve eltüntetni. A vállalat képviselői egy meghallgatás keretében szeretnék elmondani, hogy szerintük miért nem szabad az egész ügyből bírósági eljárást kreálni.

A konszern ügyvédjei többek között azzal próbálnak meg érvelni, hogy ezáltal sérülnének a belső cégadatok is, amelyeket aztán később akár a konkurensei, akár pedig a hackerek is felhasználhatnának ellene. Az ügy nyilvánosságra kerülése után kirobbant botrány azonban egyre csak dagad és ez nem sok jót ígér a cég számára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások