Az élen kezdett a Silent Hill

Az élen kezdett a Silent Hill

2006. április 24. 11:01, Hétfő
Amerikában rögtön az első helyen nyitott a már régóta várt kultjáték filmadaptációja, a Silent Hill - A halott város. A kezdés azonban nem túl bíztató, hiszen mindössze 20 millióval nyitott, ami közepes eredmény.

A 20 milliós kezdet alaposan elmarad a várakozástól. Ha csak azt vesszük, hogy a múlt héten bemutatott Horrorra akadva 4 közel 50 milliót kapart össze, akkor bizony akár még csalódásnak is nevezhetjük a premiert. A gyártási költségeket (50 millió) azért vissza fogja hozni. Kiváncsian várom a hazai bemutatót (04.27).


Sátrazgatunk?

Rose képtelen beletörődni az orvosok diagnózisába, miszerint lánya gyógyíthatatlan beteg. A gyógyulás útját keresve megszökteti lányát, férje minden tiltakozása ellenére. A szökés során balesetet szenvednek és Silent Hill elhagyatott, hátborzongató városába jutva szem elől veszítik egymást, ami nem csoda, hiszen a városra állandó köd telepedik. Silent Hill nemcsak ebben különbözik a többi várostól: furcsa lények lakják és időről időre az élő Sötétség telepedik rá, megfertőzve mindazokat, akiket megérint.

Második helyre csúszott vissza a már említett Horrorra akadva 4, mely közel 60%-os visszaesést produkált. Így nem hiszem, hogy megközelítené a harmadik rész 110 milliós bevételét. A harmadik helyen nyitott A testőr. A közel 15 millióval bemutatkozó krimi-thriller főszerepeiben igazi világsztárok láthatók. Michael Douglas és Kim Basinger mellett Kiefer Sutherland és Eva Longoria brillíroznak Clark Johnson rendezésében.


Gyakorlás a 24-re?

A film Gerald Petievich egykori titkosügynök novellájára épül. Pete Garrison egy különleges ügynök, aki rádöbben, hogy egy neonáci csoport bejutatta egyik emberét a Fehér Ház egy igen jelentős pozíciójába. Mielőtt leleplezné, egy névtelen fenyegetést kap, melyben figyelmeztetik: ha lép valamit, nyílvánosságra hozzák viszonyát a First Lady-vel.

Negyedik helyre csúszott az idei év egyik legnagyobb mozis sikere, a Jégkorszak 2 - Az olvadás. Őt egy másik animációs film, a Walt Disney Madagaszkár-utánzata, a Vadkaland követi, mely alig 21 milliót szedett eddig össze és így eddig 60 milliós minuszban van.

Hatodik a The Benchwarmers, míg a hetedik helyen Antonio Banderas Vezet a ritmusa áll. Nyolcadik helyen debütált az Amerikai pite rendezőjének legújabb vígjátéka, az American Dreamz. A mindössze 17 millióba került film alig 4 millióval nyitott.


Az amerikai Megasztár

A világ talán legnagyobb hatalmával rendelkező embere, az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy nap rádöbben, hogy közel sem olyan népszerű, mint megválasztása idején. Mindenese merész lépésre szánja el magát és meghívatja az elnököt az American Dreamz című műsorba. A műsor házigazdája a beképzelt Martin Tweed, aki szereti lefektetni a tehetséges cicababákat.

A versenyen részt vesz még Omer, aki titkon iszlám terrorista. Miután kiderül az elnök szereplésének híre, megkapja élete feladatát: a döntő adása alatt gyilkolja meg őt. Kilencedik A belső ember, míg az utolsó helyen áll a Friends with Money.


Robin Williams ismét a régi?

A mostani hétre is bőven jut érdekesség. Először is itt lesz az első, a szeptember 11-én történt tragédiát filmen ábrázoló United 93, mely a 93-as járat tragédiáját mutatja be. A következő Robin Williams visszatérése a vígjáték műfajába. Az RV egy tipikus családi vígjáték, reméljük a régi Williams-tálalásában.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások