Leköszönt a Sun Microsystems vezére

Leköszönt a Sun Microsystems vezére

2006. április 25. 16:53, Kedd
Scott McNealy, aki 22 évig vezette az amerikai számítástechnikai óriásvállalatot, a Sun Microsystems-et és a Microsoft leghangosabb bírálója volt, kedden bejelentette lemondását a vezérigazgatói posztról és a jelentések szerint egyszerű alkalmazottként és társelnökként kívánja a cégnél keresni ezentúl a kenyerét.

Helyét - egyelőre - a 40 éves Jonathan Schwartz, a Sun eddigi elnöke veszi át. Lemondását az 51 éves McNealy gyakorlatilag az idei első negyedéves 217 millió dolláros Sun-veszteség bejelentésére időzítette. A vállalat nem tudta eredményei javítani az utóbbi időkben, a vezért egyre több bírálat érte, hogy képtelen a céget visszavezetni jobb napjaira emlékeztető gazdálkodásához. Az első negyedéves árbevétel mindazonáltal az idén jobb volt ötödével, mint tavaly ilyenkor, de részvényének árfolyama esett.

A Sun, mint rendszer- és szervergyártó, lényegében az internet-buborék kipukkanása, azaz 2000. vége óta nem talált igazán magára, bár mindenkori legjobb eredményét 2001-ben érte el. Azóta azonban eladásai romlottak. A vezérigazgató leginkább a versenytársakat hibáztatta a romló helyzetért, első helyen is a Microsoft Windows operációs rendszerét az Outlook levelezőprogrammal együtt. A Sun élharcosa volt a Microsoft elleni monopóliumellenes pereskedéseknek is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások