Jönnek a gondolatokkal irányítható játékok

Jönnek a gondolatokkal irányítható játékok

2006. április 26. 20:15, Szerda
Elérhető közelségbe került a számítógépes játékok gondolatok útján történő irányítása, miután két amerikai vállalat is bejelentette, hogy ilyen készülékeken dolgoznak és ezek az eszközök száz dollárnál olcsóbbak lesznek.

A szakemberek már évtizedek óta tudják mérni az agy elektromos hullámait, és ezek alapján képesek meghatározni, hogy egy adott személy milyen állapotban van. Ezekkel a mérő­mű­sze­rek­kel csupán egyetlen probléma van: több száz ezer euróba kerülnek, vagyis egy átlagos felhasználó számára megfizethetetlenek. Ezen próbál meg segíteni két amerikai vállalat, a CyberLearning és a NeuroSky. A két cég hamarosan piacra dobja az általuk kifejlesztett forradalmian új termékeket. Ezt támasztja alá, hogy az egyik vállalat találmányát már tesztelik több egészségügyi intézményben is.

A berendezések csupán néhány száz dollárba kerülnek majd, és ezzel az átlagos felhasználók számára is elérhetővé válnak. Emellett ezek az eszközök egyszerűségükkel, könnyű kezelhetőségükkel is ki fognak tűnni. A kutatók elsősorban a fejre kerülő szenzorok számát szeretnék csökkenteni úgy, hogy a neurosisakok viselése ne legyen kényelmetlen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a CyberLearning 584 dollárért kínálja elsősorban beteg gyermekeknek szánt sisakját. A számítógépekre kötött sisakhoz jár egy különleges játék is, ami egyaránt futtatható PlayStationön vagy Xboxon, és ami rádiótechnika segítségével ellenőrzi a betegek reakcióit. EEG elvégzésére a készülék ugyan nem képes, de azt meg tudja mondani, hogy az illető erősen koncentrál-e valamire. Kérdés, hogy a berendezés mennyire lesz alkalmas egészséges embereknél a játékok gondolatokkal történő irányítására.

Igazán újdonságnak számít viszont a NeuroSky által kifejezetten számítógépes játékokhoz, egészséges emberek számára kifejlesztett speciális fejpánt, amelynek ára csupán 100 dollár lesz. A cég szerint azonban nemcsak a PC-s vagy a konzolos programoknál jelenthet majd nagy segítséget a homloköv, hanem például autóvezetés közben is képes lesz megállapítani, hogy a viselője még teljesen uralja-e járművet. A NeuroSky termékének jelenleg csupán egyetlen hátárnya van, ez pedig a kiforratlansága. Alig másfél éve készültek csak el az első példányok, és a kutatóknak még számos tesztet el kell végezniük. Azonban a szakemberek biztosak abban, hogy néhány éven belül már bármelyik bolt polcain találkozhatunk ezekkel a készülékekkel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások