Viták az uniós roaming díjak körül

Viták az uniós roaming díjak körül

2006. május 8. 16:44, Hétfő
A brit Vodafone mobilszolgáltató jövőre 40 százalékkal csökkenti a külföldi mobiltelefon-használatért felszámított úgynevezett barangolási díjakat. Ez azt jelenti, hogy Európán belül a jelenlegi átlagos 90 eurócentről 55-re csökken percenként a díj.

A Deutsche Telekom nagy-britanniai mobilszolgáltatója, a T-Mobile UK azt közölte, hogy a jövő hónaptól 45 százalékkal szállítja le a feltöltőkártyás telefonokról való európai hívások díjait, 81 eurócentre percenként. A lépést az Európai Bizottság már régóta a szorgalmazza, március végén a testület azt jelezte, hogy hamarosan elkészül a rendeletjavaslat a barangolási díjak új szabályozására.

A bizottság egyúttal naprakészre frissítette a díjakat tartalmazó internetes honlapot, amely a testület közleménye szerint "egyértelműen mutatja, hogy egy normál négyperces hívás ára általánosságban ugyanazon a magas szinten maradt egész Európában 2005 szeptembere óta, illetve néhány esetben az árak a bizottság által az iparág számára adott figyelmeztetések ellenére emelkedtek is".

A díjak csökkentését célzó rendelet biztosítaná, hogy az üzemeltetők nem rónak ki a jelenlegi költségeknél jelentősen magasabb árakat más országok üzemeltetőire, szabályozná a kiskereskedelmi szintet is, emellett bevezetné a hazai árak szerinti díjszabás" alapelvét, amely szerint az EU-n belül külföldre utazó mobilhasználóra mindig csak azokat a díjakat rónák ki, amelyeket a lakóhelye szerinti országban fizet. Az új uniós rendelet különösen azokat a barangolási-díjakat szüntetné meg, amelyek az EU-n belüli külföldi tartózkodás során fogadott hívásokra vonatkoznak.

Az EU-bizottság távközlési szabályozó egységének munkaokmánya szerint a "barangolás" alapdíját percenként 0,30 euróra kellene csökkenteni. A mobilszolgáltatók szerint nincs szükség új szabályozásra, mert a verseny egyébként is lejjebb szorítja a barangolási díjakat. A versenyre a cégek a barangolási díjak átlagosan 8 százalékos csökkentésével reagálnak évente, mivel azonban mobiltársaságok az elmúlt hat hónapban nem csökkentették barangolási díjaikat, az EU-bizottság hathatósabb lépésre szánta el magát. A mobiltársaságok bevételének körülbelül a 10 százalékát adják a barangolási díjak, évi 10 milliárd eurós nagyságrendben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások