Szélessávú konferenciát rendezett az IHM

Szélessávú konferenciát rendezett az IHM

2006. május 16. 14:05, Kedd
Magyarországon az elmúlt év végén 100 lakosból 6,14-nek volt széles sávú internet előfizetése, miközben az unióban átlagosan 13-nak, az unióhoz újonnan csatlakozott tíz országban pedig 4-nek - közölte Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke egy mai budapesti konferencián.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) valamint az NHH által szervezett Szélessáv 2006 szakmai konferencián az internet további fejlődésnek feltételei között az elnök a hozzáférés és a tartalomszolgáltatás mellett megemlítette az emberi motivációt és képezettséget, valamint a biztonságot is. Úgy vélte a szabályozó hatóságnak elsősorban a hozzáférést és a biztonságot kell szélesítenie, illetve növelnie, míg a piaci mechanizmusoknak mind az öt feltételre hatniuk kell. A fiskális, központi befolyásnak pedig alapvetően a biztonság növelésében kell megmutatkoznia.

Pataki Dániel úgy vélte, hogy a fogyasztói igények érvényesülésének egyik legfontosabb biztosítéka a verseny, ami csak fejlett és stabil iparággal tartható fenn hatékonyan. Közölte, hogy az NHH-nak, mint szabályozónak szerepe van abban is, hogy elősegítse az innovatív beruházásokat, s az iparági pénzügyi stabilitást. Az elnök úgy vélte, Magyarországon a szélessávú hálózat kiépültsége már nem gátja az előfizetések növekedésének: míg 2004 márciusában az ország lakosságának 58 százaléka csatlakozhatott elvileg a széles sávhoz, addig napjainkban már 85 százaléka. Ezzel összevetve a 6,14 százalékos előfizetési átlag alacsony, még akkor is, ha a háztartásokat figyelembe véve az arány 16 százalék körüli - fejtette ki.

Pataki Dániel szerint az emberek még mindig keveset tudnak az internetről, s arról, mire használhatják a világhálót. A felmérések szerint a potenciális fogyasztók nagyobb választékot és több információt igényelnek az internetről. Az elnök szerint az előfizetések bővülésének a széles sávú elérés ára sem lehet gátja, hiszen 2002 júniusa és a 2006 májusa között a felére, 5.000 forint körüli összegre csökkent a havi díj.

Butsi Zoltán, az IHM kabinetfőnöke elmondta: négy évvel ezelőtt a nagyobb piaci verseny, a szolgáltató választásának lehetősége, a számhordozhatóság, a csökkenő távközlési is internet tarifák, valamint az új befektetők megjelenése meglehetősen távolinak tűnt, mára azonban valósággá vált. Magyarország az elmúlt években a távközlés és az internet tekintetében is behozta lemaradását, s most az európai középmezőnyhöz tartozik.

Butsi Zoltán szerint most már az a fő kérdés, hogy miképpen lehet az új infokommunikációs rendszert összeilleszteni a hagyományos infrastruktúrákkal. Véleménye szerint ehhez minden bizonnyal egy újfajta együttműködés kell, aminek révén létre lehet hozni azt az intelligens infrastruktúra rendszert, ami a személyeket, a terméket, a szolgáltatásokat és a tudást egyik helyről eljuttatja a másikra. Mindehhez természetesen a mostaninál egy magasabb szintű együttműködés kell - fejtette ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások