Az Intercom júniusi kínálata

Az Intercom júniusi kínálata

2006. május 23. 20:27, Kedd
Szokásunkhoz híven ebben a hónapban is ismertetjük a legnagyobb hazai forgalmazó, az Intercom kínálatát. Júniusban azonban mindössze három filmet hoznak be hazánk mozivásznaira.

Ahogy májusban, úgy júniusban is mindössze három mozifilm forgalmazásának jogát vette meg a legnagyobb hazai filmforgalmazó, az Intercom. Az ellenzők számára további rossz hír, hogy ezek mindegyike remake. Először nézzük a legnagyobb sikerre számot tartható horrort, melynek bemutatója világszerte ugyanarra a napra esik: 2006.06.06. Gondolom ebből sokan rájöttek, hogy az Ómen feldolgozásáról van szó.

Az ezredfordulón nem jött el a világvége. Az ördögnek más tervei vannak: 2006. VI. 6. az ő napja. El fog jönni, félelmet, káoszt és gyűlöletet hoz magával, hogy a világ ura lehessen. És mindaz a félelem, amit a gonosz seregek ura a világra bocsát, egyetlen gyereknek köszönhető. Bármilyen különös kisfiú is ő, családja nagy szeretettel veszi körül: nem sejtik, hogy a házukban és a világban szaporodó borzasztó balesetek és tragédiák mind a fiúnak köszönhetők.


Előbb-utóbb kénytelenek tudomást venni arról, hogy a gyerekük nem az övék, hanem a Sátán fia. És megkezdődik a harc az egyre növekvő hatalommal bíró ördögi kisfiú ellen. Ha ő győz, a világvége jön el vele. A film az 1976-os eredeti újragondolása, Gregory Peck klasszikus szerepét Liev Schreiber vette át. Társai olyan színészek lesznek, mint Julia Stiles és Mia Farrow. Érdeklődve várjuk a filmet.

A következő címe Ismeretlen hívás, melyet a Con Air - A fegyencjárat és a Lara Croft: Tomb Raider rendezője, Simon West vezényelt le, aki ezúttal világsztárok helyett szinte ismeretlen színészekkel forgatott, jóval kisebb költségvetéssel. A bemutató 2006. június 15-én lesz.


Két alvó gyerekre vigyázni egy szupermodern, csupaüveg luxusvillában - minden babysitter álma. Jill persze nem örvend ennyire. A hatalmas telefonszámla miatt apja büntetésből gyermekfelügyeleti munkát szerez neki. Egyedül van egy hatalmas, tóparti házban, távol mindenkitől. Megszólal a telefon, egy idegen hívja, majd megfenyegeti. A telefon újra és újra megszólal. A lány végül a rendőrséghez fordul, lenyomoztatja a hívást - és kiderül, hogy a telefonáló bent van a házban.

A harmadik a hazájában hatalmasat bukott Poseidon, melyet június 22-től vetítenek a hazai mozik. Wolfgang Petersen gigaköltségvetésű katasztrófafilmje katasztrófális kritikákat és bevételt produkált, pedig világsztárokkal alaposan el van látva. Josh Lucas meleltt Kurt Russell, Richard Dreyfuss, Emmy Rossum és Kevin Dillon próbálnak menekülni a süllyedő luxushajóról.


Egy luxushajó szeli az Atlanti-óceánt, a fedélzetén mindazokkal, akik az itteni kényelmet megengedhetik maguknak: arisztokraták, milliomosok, hamiskártyások utaznak együtt pihenést vagy könnyű kalandot keresve. De a kaland, ami ezúttal a nyílt tengeren vár rájuk, egyáltalán nem nevezhető könnyűnek.

Az óceánjáró egy váratlan viharban felborul, a hajótestbe szorult levegőnek köszönhetően néhány utas és a személyzet néhány tagja életben marad, de reménytelen helyzetben vannak. Csak akkor élhetik túl a katasztrófát, ha a felfordult hajótestben sikerül a vízfelszín fölé - a propellerházba - jutniuk. Útjuk során számtalan váratlan veszély les rájuk - a levegő pedig egyre fogy, és egymásban sem bízhatnak.

Az Intercom mindhárom filmet feliratos verzióban hozza be hazánkba. Az esetleges sajtóvetítések után kritkáink olvashatók lesznek mindhárom filmről.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások