Elektronikus bevallás: nem mindenki regisztrált

Elektronikus bevallás: nem mindenki regisztrált

2006. május 26. 19:02, Péntek
Az adóhatósághoz eddig mintegy 61 ezer cég elektronikus egyéni adó- és járulékbevallása érkezett meg, ebből körülbelül 49 ezret az elektronikus út használatára kötelezett cégek küldtek be, a többiek önkéntesen választották ezt a formát.

Az elektronikus havi bevallás az idén a mintegy 51 ezer legnagyobb hazai adózó számára kötelező, mintegy 1,2 millió foglalkoztatónak csak 2007-től kell alkalmaznia. Ha valaki önként választotta a havi elektronikus bevallást, azt követően az összes bevallását így kell benyújtania.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese elmondta: az 51 ezer kötelezettből 3 ezer 700 cég regisztrációs kötelezettségét sem teljesítette, őket egyénileg keresi meg az APEH. Mivel teljesen új dologról van szó, az elnökhelyettes szerint akár elégedett is lehetne a hivatal. Meglepőnek tartja ugyanakkor a nem regisztrálók magas számát, különösen, hogy a legnagyobb vállalkozásokról van szó. E cégeket egyébként kötelezettségükről februárban levélben értesítette az APEH, majd a május 12-i határidő lejárta után felszólítást is kaptak.

Az adóhatóság május 31-ig nem szankcionálja az elektronikus bevallásokban elkövetett hibákat és a technikai problémákon alapuló késedelmeket. A moratórium a regisztrációt elmulasztókra azonban nem vonatkozik. Bár az adóhatóság minden esetet egyedileg bírál el, Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nehezen elképzelhető, hogy az adóhatóság ne a maximális 500 ezer forintos szankciót alkalmazza, amennyiben bebizonyosodik, hogy az érintett cég megkapta a felszólítást és nem tud különleges okokat felhozni a regisztrálás elmulasztására.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások