Hurráoptimizmus a Yahoo-eBay megállapodás nyomán

Hurráoptimizmus a Yahoo-eBay megállapodás nyomán

2006. május 29. 09:41, Hétfő
Jelentősen megugrott a Yahoo! és az eBay árfolyama múlt hét végén bejelentett stratégiai szövetségük nyomán. Ez rá is fért papírjaikra, hiszen január óta lejtmenetben vannak.

A Yahoo! vezető amerikai portál és az eBay vezető amerikai aukciós portál stratégiai szövetségre lépett amerikai üzletmenetük javítása érdekében - jelentette be a két társaság. A szövetség célja, hogy könnyebben versenyre tudjanak kelni az egyre izmosodó első számú amerikai keresővel, a Google-lal. A két cég megállapodása szerint a Yahoo! lesz az eBay kizárólagos reklámszolgáltatója, amiért cserébe a PayPal fizetési rendszer (eBay-tulajdon) kizárólagosságot élvez majd a Yahoo! oldalain. Ráadásul közösen fejlesztenek ki egy olyan rendszert, amelynek segítségével a látogató a hirdetésre kattintva azonnal telefonos kapcsolatba tud lépni a hirdetővel. A click-to-call névre keresztelt szolgáltatás hátterében a Skype áll majd, de a két társaság egyelőre nem vár ettől érdemi hatást.

A szövetség híre azonban megmozgatta a piacot: az eBay-papírok ára 12,19 százalékkal nőtt, a Yahoo!-részvények pedig 3,55 százalékos emelkedéssel fejezték be a napot. A Google papírjai eleinte esni kezdtek, majd ezt követően fordultak meg, hogy enyhe pluszban zárják a napot. A két szövetséges papírjának nagymértékű emelkedése megdobta a Nasdaqot is, az index 1,34 százalékos erősödése elemzők szerint elsősorban ennek volt köszönhető.

Nem biztos, hogy az árfolyam-emelkedés indokolt volt, mindenesetre jókor jött a részvényeseknek. A Yahoo! papírjai gyakorlatilag január óta esésben vannak, az akkor elért 44 dollár körüli szintről még február elején 34 dollárra zuhantak, majd innen is lejjebb ereszkedve stagnálták végig a negyedévet. A mostani emelkedéssel elért közel 33 dolláros szint a májusi 28 dollárhoz képest komoly fellendülés.

Az eBay - bár az év elején nem élt át a Yahoo!-éhoz hasonló zuhanást - részvényei is hasonló képet mutatnak: a január eleji 47,50 dolláros szinthez képest május közepére már 30 dollár alá kerültek, a bejelentésre viszont 33,88 dollárig kapaszkodtak vissza. A Reuters elemzői mindkét papírt az alacsony kockázati kategóriába sorolják, s úgy vélik, ilyen szinten érdemes lehet beszállni. Főleg úgy, hogy olyan fundamentumok is alátámasztják a két cég további növekedését, mint a Yahoo! igen erőteljes ázsiai piaca (40 százalékos tulajdon a kínai Alibaba.com-ban és a Yahoo Japan Corp.) vagy az eBay komoly európai pozíciója. Az európai régióból származik az eBay nemzetközi bevételének 80 százaléka, az idei első negyedévben 32 százalékkal nőttek itt az eladások.

A szövetség egyébként pont jókor jött a Yahoo!-nak, hiszen éppen májusban jár le szerződése a Microsoft MSN-nel, amely most rukkol ki saját keresőmotorjával, melyet a Yahoo! és a Google versenytársának szán. A Yahoo!-nak tehát be kell tömnie azt a lyukat, amely a Microsofttal való szakítás következtében jelentkezik. Mindezek közben a Google egyre csak gyűjti erejét és az online fizetés, a hirdetési piac és más szolgáltatások irányába mozdul - pontosan ez kényszerítette ki a Yahoo!-eBay szövetséget. Vannak persze szkeptikus hangok is, a Hoefer & Arnett elemzője, Martin Pyykonen szerint bár érdekes területeken kötött a két cég stratégiai megállapodást, de hogy ez érdemi lökést ad-e árbevételüknek, azt még túl korai megítélni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások