Szupermini PC-n dolgozik egy brit cég

Szupermini PC-n dolgozik egy brit cég

2006. május 31. 18:06, Szerda
Leginkább egy hagyományos fali aljzatra hasonlít a brit Chip PC Technologies vékony kliense, amely fejlesztői reményei szerint elsősorban méretével, fogyasztásával és erejével hódít majd.

A cég már több mint egy éve elkészült a Jack PC első prototípusával, az utóbbi hónapokban ennek tökéletesítésén dolgoztak. A leginkább fali aljzatra vagy elosztóra emlékeztető szupermini masina egy teljes PC-t helyettesít, processzorral, kétmonitoros üzemmóddal, hanggal, hálózati és egyéb csatlakozókkal, áramellátását pedig az ígéret szerint akár az Ethernet hálózaton keresztül is biztosíthatjuk.

"Egy szokásos PC legalább 80 wattot eszik, míg ez megelégszik 5 wattal. Használhatjuk hagyományos számítógépként a megszokott áramforrásról, vagy Ethernet hálózatról üzemeltetett eszközként, ami igen hatékonnyá teszi" - jelentette ki Andy MacLellan, a forgalmazásért felelős Jade Integration cég igazgatója. A fejlesztő Chip PC Technologies saját állítása szerint PC-utáni technológiákra szakosodott - megrendelőik között oktatási intézmények, szervezetek és vállalatok találhatók, akik érdeklődnek a meglepő megoldás iránt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Jack PC AMD RISC processzorra épül, amely legfeljebb 500 MHz-en fut - a gyártó szerint ez nagyjából egy 1,2 GHz-es x86 chipnek felel meg. A készülékben 128 MB RAM található, amelyet 64 MB flashmemória egészít ki. Négy USB, vezeték nélküli adapter, 16 bites hangkimenet és 24 bites színmélység, valamint legfeljebb 1280x1024-es felbontás teszi teljessé a képet. A miniszámítógép egyszerre két analóg vagy digitális kijelzőt kezel, operációs rendszerként Windows CE-t futtat, a nagyobb feladatok elvégzéséhez pedig terminál szerverre csatlakoztatható.

A készülék fejlesztője szerint egyike azon vékony kliens megoldásoknak, amelyek gyors ütemben cserélhetik le a hagyományos asztali konfigurációkat, mivel kedvezőbb feltételeket biztosítanak, természetesen elsősorban a vállalatok számára. A Jack PC a hónap közepén megrendezendő IT Works kiállításon mutatkozik be, ára monitor és billentyűzet nélkül 209 font, vagyis mintegy 80 ezer forint lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások